Látványos, érzelmileg is megérintő képsort tett közzé a Greenpeace - de mire jutunk, ha nem csak az érzelmeinkre hallgatunk?

Hullámzó emberhadak, fotó: Pablo Lopez Luz

A terpeszkedő Mexico City beteríti az egész tájat, kiszorítva minden talpalatnyi természetes földet

Természetes folyamat az urbanizálódás - a vidék, a mezőgazdaság egyre kevesebb embert képes eltartani, így természetesnek vehető a városiasodás, a megapoliszok kialakulása. Régi igazság, hogy jobb egy gazdag városban szegénynek lenni, mint egy szegény faluban módosnak... Egy ilyen helyen mégis csak könnyebb valamilyen munkát, megélhetést találni, nagyobb valószínűséggel csurran-cseppen valami... Könnyebb hozzájutni iskolához, kórházhoz, infrastruktúrához...

A dolognak nagyon komoly árnyoldalai is vannak - s ezek közül tán még a legkevesebb a földfoglalás... A nagyobb lehetőségek mellé nagyobb magára-hagyottság járulhat, a városi lét kevéssé kedvez a falusi közösségekhez hasonló, illetve azokat pótló szociális háló/kapcsolatok kialakulásának. Könnyebben alakul ki az egyéni és társadalmi depresszió - a magára-maradottság, kábítószerezés, bűnözés...

A növekedés nem csak egyirányú lehet - ha növekszik a zsúfoltság, romlanak a körülmények, akkor éppen a tehetősebbek kezdik meg a "kivonulást" - az így "magára hagyott" város ezzel éppen a vonzerejét, a gazdagságát veszítheti el.

Bábel példájából - de akár a hálózatelméletből is - tudhatjuk, hogy a növekedés nem határtalan. Sajnos, azt pontosan nem tudjuk megmondani, hogy mi is ez a határ - de azt igen, hogy nagy munkája lesz itt még a várostervezőknek, közösség-szervezőknek és szociális munkásoknak. Is.

Égő olajfolt, fotó: Daniel Bertra/Greenpeace

Légi felvétel egy égő olajfoltról a Mexikói-öbölben történt 2010-es Deepwater Horizon katasztrófa után

„Fel kell ismernünk, hogy egyes területek teherbíró képessége nem csak korlátozott, de miközben a kereslet egyre nő, az eltartóképesség csökken. Amíg ez a gondolat nem válik szerves részévé a gondolkodásunknak és gyakorol erős befolyást a nemzeti és nemzetközi politikában, addig az, hogy bármennyire is urai vagyunk a sorsunknak, hazugság.“ - Willian Vogt

Amióta őseink lejöttek a fáról, először csak gyűjtögetve-vadászgatva részei voltunk a természetnek - majd elkezdtük átalakítani, kihasználni, s sokáig ezt tekintettük fejlődésnek. Kétségtelenül gyorsabban jutunk el valahova autóval vagy repülővel, életünket megkönnyítik a műanyagok - de ezekhez kőolaj kell - több, mint ahogy annak idején felfedezték a mezőket, ledugva egy bozot, majd egy csövet a föld alá.

Hizlalótelep, fotó: Daniel Bertra/Greenpeace

Ipari állattartás Brazíliában

„A koncentrált állattenyésztés nem az egyetlen módja, hogy megnöveljük a haszonállatok számát. Több ezer farmer integrálja a növénytermesztéssel és a legelők gondozásával a haszonállatok etetését, hogy egyensúlyban tartsa a felhasznált és az előállított erőforrásokat, minimálisra csökkentve a gazdaságon kívüli környezetszennyező hatásokat. Ezeknek a fenntartható fejlődést garantáló gazdágnak ugyanabban a gazdasági versenyben kell részt venniük, mint a gyári üzemeknek, ráadásul elenyésző vagy semmilyen állami támogatásban nem részesülnek.“ - Martha Noble

Ez így szépen hangzik - a kérdés az, hogy a legeltetéssel kielégíthetőek-e az igények. Miért olcsóbb a "gyári üzem"? Az EU nem éppen föld-alapon adja a támogatást?

A Kolkatai Pláza, India, fotó: Brett Cole

A fogyasztói társadalom begyűrűzik a világ déli felébe is

„Úgy tűnik, a fejlődő világban az emberek túlszaporodása kisebb probléma, mint a nyugati túlfogyasztás. Mégis, az egyetlen megoldás, amit az emberiség kitalált a problémák megoldására éppen az, hogy a nyugati, fenntarthatatlan modellt a világ többi részére is exportálják.“ - Kavita Ramdas

Nem érzem sportszerűnek, hogy éppen indiai példát hoznak: milyen jogon nehezményezzük, hogy ott is fogyasztani akarnak? Létezik a Nemnövekedés koncepciója - de ebben az un. fejlett világnak kell példát mutatnia - vagy, ami még izgalmasabb, fel kell készülnie erre.

Üvegházak üvegházak hátán, fotó: Yann Arthus Bertrand

Amerre a szem ellát, üvegházak sorakoznak Almeriában, Spanyolországban

„Saját börtönünk rabjai vagyunk: a mindennapi túlélésünk azon múlik, hogy terjeszkedünk vagy lemaradunk, ez pedig hihetetlen túltermelést és pazarlást okoz. Ezt a menedzserek nem tudják felfogni, a szakemberek pedig nem tudnak tenni ellene. Emiatt minden másnál gyorsabb tempóban zabáljuk fel a Föld erőforrásait.“ - Edward Abbey

A Nemnövekedésről éppen az előbb volt szó - de ezt a példát falsnak érzem. Mi a gond azzal, ha üvegházban, a nap energiáját is felhasználva termelik a gyümölcsöt, zöldséget? A látvány valóban nem túl szép - de van, akinek a szélturbinák nem tetszenek. Most akkor kell az a gyümölcs vagy sem?

Erdőirtás British Columbiában, fotó: Garth Lentz

Nyugat Brazíliájának is hívják Vancouver Islandet, ahol hihetetlen mértékben folyik az erdőírtás

„Az emberi uralom a természet felett csak egy illúzió, egy naiv faj múló álma. Egy illúzió, ami jó sokba került, okot adott, hogy büszkélkedhessünk, hogy bátornak és okosnak képzeljük magunkat. De ez mind teljesen mindegy, mert ez egy illúzió.“ - Donald Worster

Nos, ez valóban - barbárság. De itt nem is a természet feletti uralomról - hanem annak a pusztításáról van szó.

Szeméthullám, fotó: Zak Noyle

Indonéz szörfös a világ legnépesebb öblében, az indonéziai Javában kap el egy hullámot

„A víz és a levegő, a Föld két leglényegesebb eleme, amiken az életünk múlik, globális szemétlerakóvá váltak.“ - Jacques-Yves Cousteau

Az még hagyján, hogy esztétikailag is borzasztó látvány, amit képesek vagyunk egy kirándulás, vadkemping - vagy "csak úgy" - magunk után hagyni, de a következmények ennél is súlyosabbak. Igaz, vannak már elképzelések, technológiák - de a legjobb mégis csak az lenne, ha nem káros anyagokkal élnénk, vagy ha már kényelmünket, jólétünket nem tudjuk feladni, legalább előzzük meg a bajt. (A konkrét esetben: nem úgy, mint az óceánon úszó műanyag-szigetek esetében, itt a felelősök közel vannak a szennyezéshez, nekik kell mozdulniuk.)

A téglalap alakú szántóföldek, fotó: Google Earth/2014

Nincs helye a természetnek. Az összes földet növénytermesztésre használják Kínában.

„A globalizáció, ami megkísérli egyetlen közösséggé kovácsolni az összes helyi, regionális és nemzeti gazdaságot egyetlen világrendszer alapján, eltörli a mezőgazdaságban oly fontos, regionalitásból fakadó egyediséget. Helyette egy központilag irányított, növényvédőszer-központú, monokulturális termelés-exportra koncentráló rendszert hoz be, mely a könnyen hordozható élelmiszerek szűk csoportjának világpiacra jutását támogatja.“ - Helena Norberg-Hodge

Én meggyőzhető vagyok: ha a helyi gazdaság, a bio-művelés - a környezeti externális hatásokat is beleértve - hatékonyabb, s így kielégíthető az emberek fogyasztási szükséglete - akkor igen, csináljuk így. De az mindenképp kérdés marad: elegendő-e, ha a romantikusnak is mondható életmódot önkéntesen vállalók teszik ezt - vagy ez lesz a kötelező? (Mert ilyen számításokat még ne láttam - bizonyára az én hibám. Ahogy tán az is, hogy nagyobb táblákon hatékonyabb, s így olcsóbb is lenne a termesztés.)

Tehenek és füst, fotó: Daniel Bertra/Greenpeace

Az égő Amazonas dzsungel mellett legelnek a tehenek Brazíliában

„A történelem során az ember létrehozott egy folyamatot, melyet a Föld hasznosítása során mindig betart. Ez a gyarmatosítás-elpusztítás-továbbállás.“ - Garrett Hardin

A veszély, az őserdők pusztulása - tény. De mi a megoldás? Mondhatom-e, hogy hagyják békén az őserdőt, éljenek gyűjtögetésből, vadászatból - miközben én a lakásom melegében kattintgatom a klaviatúrámat? Mit ajánlhatok - mit kell ajánlanom nekik, hogy ne pusztítsák a dzsungelt?

Valószínűleg ahhoz hasonló lehet a megoldás, mint amit nálunk az erdészek, vadőrök végeznek: óvják és védik az őserdőt. Viszont a kérdések maradnak: ki fizeti az őröket - mert itt csak az a gazdag Észak jöhet szóba, melynek relatív, önmagához viszonyított helyzete amúgy sem túl bíztató.

Olajkutak, fotó: Marc Gamba/Corbis

A kimerülő olajkutak az emberiség ökológiai túllövésének legújabb tünetei, ahogy a kaliforniai Kern River olajmező is bizonyítja

„Nem értem, hogy miért hívjuk vandalizmusnak, ha valami olyat rombolunk le, amit mi építettünk, ha azt, amikor olyasmit rombolunk le, amit a természet alkotott, haladásnak hívjuk.“ - Ed Begley, Jr.

Szerintem a tengeri olajszennyezések még inkább. Ugyanis az természetes dolog, hogy az olajmezők kimerülnek - de "van másik", úgyhogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy valójában mennyi olajra van szükségünk ahhoz, hogy jó éljünk. Inkább azt hoznám fel, hogy miért is hiányzik a rekultiváció . pl. ezen a területen, ha mást nem is, de kiválóan lehetne napelemes erőműveket működtetni.

Madártetem, fotó: Chris Jordan

A madár, amely azért pusztult el, mert a szervezete nem tudta lebontani a műanyagot. Gyakori látvány ez az Atlanti-óceán közepén lévő Midway-Atoll szigetén, amely egyébként több száz kilométerre van a legközelebbi nagyvárostól.

„Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lélek van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság!” - Prédikátor könyve, 3:19

Nos, szép ez az idézet - de vagy marhaság, vagy mindenkinek vegánnak kellene lennie. (Tekintsük nyomdahibának, ha valaki eltéveszti a Csendes és az Atlanti óceánt - mert a szennyeződések sem ismerik a földrajzot - igaz, a fizikát és a kémiát annál jobban.) Nem, nem kell - sőt, nem is szabad érzéketlennek lennünk az ilyen dolgok miatt, hiszen az albatrosz sorsa azt mutatja, hogy magunkat is szennyezzük.

Változás ebben akkor lesz, ha vagy sikerül olyan technológiákat kidolgozni, melyek alkalmazása üzleti alapon is megéri - ebbe beleértem akár a gyártók szankcionálását is - vagy ha a választópolgárok többsége azt követeli a politikusoktól, hogy többet fordítsanak a természet védelmére. De ez utóbbitól nagyon messze vagyunk - az emberek most akarnak jobban élni, vagy legalább azoknak hinni, akik ezt ígérik

Nyomornegyed a hegyoldalban, fotó: Google Earth/2014

Kilátástalan életkörülmények a világ nyugati felének legszegényebb városában, Port-au-Prince-ben, Haitin

„A vándorlók, a szegények elcserélik a közbiztonságot és az egészséget pár négyzetméternyi földért. Ezek a betelepülők mocsarakban, ártereken, vulkánok lejtőin, instabil domboldalakon, szemétdombokon, vasúti vágányokon, sivatag peremén élnek... Ezeknek az embereknek kevés választási lehetősége van, együtt kell éljenek a katasztrófával.“ - Mike Davis

A nagyvárosok kialakulásáról, annak veszélyeiről már volt szó. Azt hiszem, a szerzőknél jobb véleménnyel vagyok ezekről a szegényekről - így nem hiszem, hogy ha lett volna közbiztonságuk, egészségük - azt ilyen nyomorúságos viskókra cserélnék.

Fakitermelés, fotó: Daniel Dancer

Ipari fakitermelés eredménye Oregonban

„Mi az irónia, ha nem ez? Azokra az élőlényekre, amiknek árnyékában ülünk, amiknek gyümölcsét esszük, amiknek végtagjaira felmászunk, amik vizet adnak nekünk, legritkább esetben gondolunk. El kell jönnie a pillanatnak, amikor a legmélyebb tisztelettel gondolunk a fákra és az erdőkre, amik létfontosságú szerepet játszanak életünkben és a legbiztosabb szövetségeseink lesznek a bizonytalan jövőben.“ - Jim Robbins

Igen, már harmadszor is erdő - illetve annak az irtása. Jogos, de sajnos nem mai keltezésű az ügy. Az ie VI. évezredig szinte a teljes Kárpát-medencét erdő borította - majd megjelent az ember. A zordon szépségű adriai és görög kopár hegyek akkor váltak ilyenné, amikor hajóépítéshez kivágták ki a fákat, s nem volt, ami ellenállhatott volna az eróziónak. Azóta is szeretjük az erdőt - annyira, hogy kivilágított műanyag futópályát építünk benne, csak hogy jobban érezzük magunkat. Vagyis helyben is lenne teendőnk - ahogy au oregoniaknak is, hisz a fenntartható fakitermelésről ők is hallottak már.

A világ népessége (az idézett tanulmány 6-8 oldal szerint) "az összegzett népesség 2050-re mintegy 9-10 milliárddal tetőzik, majd csökkenésbe fordul át." Ha addig képes ellátni minket a mezőgazdaság - igen, akár üvegházakkal, intenzív állattartással - akkor már nincs szükség újabb földterületekre a megélhetésünkhöz.

S akkor még nem is beszéltünk a klíma változásáról. Minden bizonnyal igazak azok az állítások, melyek szerint emberi beavatkozás nélkül is változna a klímánk - de tudományos konszenzusnak tekinthető az is, hogy a változás gyorsasága, mértéke az emberi beavatkozás következménye.

Sok tekintetben érthető - de mégis zavaró a "kemény" zöldek, így Greenpeace időnkénti túlzásai, az összefüggésektől függetlenedő megállapításai - mert éppen az értelmes vita, párbeszéd esélyét csökkentik. Pedig idő van, lépni kell - s előre, nem hátra.

(A fentiek vitaanyagnak készültek - nem jelentik feltétlenül a műhely véleményét.)