Az utóbbi időben egyre többet olvashatunk a robotizációról, a mesterséges intelligencia (MI) terjedéséről. Ez utóbbi lehetséges útjairól, veszélyeiről, stratégiáiról szól Nick Bostrom: Szuperinteligencia c. könyve. A szerző - az Oxfordi Egyetem professzora - nem SCI FI-t írt, hanem összefoglalót, hogy milyen úton alakulhat ki az emberinél magasabb intelligencia - s hogy mindennek milyen következményei lehetnek.

Egy példa, hogy milyen ütemben fejlődik az MI: 2014-ben, a könyv kiadásakor még csak lehetőségként szerepelt, hogy 10 éven belül - a sakk után - a GO-ban is legyőzi a számítógép az embert: ez mára már tény.

Több útja is lehet az intelligencia fejlődésének - az egyik az, hogy az egyre nagyobb teljesítményű számítógépek az embernél gyorsabb és jobb válaszokat tudnak adni - a feltett kérdésekre, a célok megvalósítására. Az egyik megoldás szerint sikerül leképezni az agy működését a neuronok szintjén is - a másik, s ma ez tűnik valószínűbbnek, a tanuló, önfejlesztő programok érik el az új minőséget. Egy másik út az emberi agy összekötése az informatikával. Lehetséges a "fajta nemesítés" - ahogy ma egyes betegségeket már embrióknál fel lehet fedezni, nem elképzelhetetlen a korai kiválasztás, netán a gének manipulálása sem. Elvileg lehetséges az idő és energia pazarló hatalmi játszmák kiszűrésével, az információk megosztásával, a hazugságok kiszűrésével, stb. a társas/szervezeti intelligencia jelentős fejlesztése is.

Mivel lehetséges, ezért szükségszerűen létre is jön majd a szuperintelligencia - a szerző szerint ennek az MI változata, melynek különböző funkciói lehetnek. (1) Orákulum: a feltett kérdéseket megválaszoló rendszer. A (2)dzsinn végrehajt egy magas szintű utasítást, majd várja a következő parancsot. Az (3) uralkodó maga szabja meg a feladatokat. A (4) MI-szerszám: nem céltudatos viselkedésre tervezett. (A szerző szerint egy valódi szuper-intelligencia nem hagyná ki a lehetőséget, hogy nyílt végű, autonóm rendszerként - vagyis uralkodóként - kezdjen működni.)

A létrejövő MI számára a stratégia céljai nem feltétlenül esnek egybe az emberiséggel - pl. a hangyák populációjának össz testtömege minimum 30, de akár 300-szor nagyobb, mint az emberiségé: miért is kellene prioritást adni azoknak, akik már ma képesek elpusztítani a Földet?. Az MI uralmával nem jár feltétlenül egyben a Homo Sapiens Sapiens eltűnése, igazán barátságos példaként a lovak példáját hozza fel a prof: megszűntek korábbi funkciói, mint harci eszköz és teherhordó - s ha jelentősen le is csökkent a számuk, ma újra növekszik a szabadidős tevékenységeink miatt.

Hogy valóban túlélhessük az MI uralmát, a szerző szerint egyrészt a közösségi intelligenciánkat kell fejlesztenünk, s őszinte, igaz kérdéseket és feltételeket kell elültetnünk az MI-ben. Ehhez az kell, hogy a matematikusok, programozók gépi nyelvre is meg tudjanak fogalmazni olyan kérdéseket, mint pl:

• az akarata nem más, mint az emberek feltételezett szándéka abban az esetben, ha többet tudnánk, gyorsabban gondolkodnánk - tedd azt, amire a legtöbb okunk lenne megkérni egy MI-t
• ahol az emberiség szándékai összetartanak, nem összeütköznek
• tegye lehetővé az erkölcsi fejlődést
• az emberiség túszul ejtésének elkerülése, az emberiség továbbra is maga határozhassa meg a sorsát

A könyv részletesen foglalkozik a fentiek kifejtésével, pl. hogyan lehet meghatározni a kívánatos értékrendet, milyen moralitás-, ismeret- és döntéselméleti szempontokat kell figyelembe venni, hogyan alakítsuk ki a stratégiát és az együttműködést, hogyan építsük be a biztonsági elemeket.

A könyv záró alfejezetének címe, gondolata: A legjobb emberi természet nyújtsa fel a kezét! Néhány idézet:

"Az intelligenciarobbanás lehetősége olyan, mintha egy kisgyermek játszana egy bombával...A szuperintelligencia olyan kihívás, amire még nem állunk készen, és még jó ideig nem is fogunk. Fogalmunk sincs, mikor robban, de ha fülelünk, hallunk egy ketyegő hangot.... Most azonban nem csak egy, hanem sok gyerekről van szó... Néhány kishülye már azért is megnyomná a robbantást előidéző gombot, hogy megnézze, mi történik..."

"Ne veszítsük szem előtt, mi a fontos az egész emberiségnek.... Már látjuk korunk legnagyobb feladatát. Ebben a könyvben megpróbáltunk kicsivel több részletet azonosítani egy még mindig formátlan és sötét színekkel festett vízióban - amely elsődleges morális kötelességünkké a létkockázatok csökkentését teszi, és egy olyan civilizációs fejlődési irány megtalálását, amely az emberiség kozmikus örökségét együtt érző és örömteli módon hasznosítja".