A Dunán az evezősök (kajakozók, kenuzók) a gyalogosok. Ha elindulnak a Rómairól, gyakran nem jutnak tovább a Luppa szigetnél – igaz, jó itt a sör, hétvégén a kaja – pedig ha feljebb mennek, igazi „erdőben”, a valódi természetben érezhetik magukat. Ha maguk mögött hagyják a budakalászi (Megyeri) hidat, ezzel a városi civilizációt is. Valóban?

(Örök emlék annak, aki lespórolta a hangvédő falat, s az olcsóbb, ám jóval hangosabb, kattogós dilatációt építtetett.)

Szentendréig mindkét oldalon csak fákat, bokrokat láthatunk. A reggelek az igaziak – amikor kel fel a nap a fák ágai között, a vadrécék és néhány kisebb madár mellett az „anyósmadarak” figyelnek. (Ha a szürkegémek a fejüket a szárnyaik alá dugják, olyanok, mint a lerobbant vénesszonyok. Amikor lépdelnek, akkor kecsesek, szépek - úgy néznek ki, mint amikor elegánsan költöznek az Operába, de amikor megszólalnak, hozzájuk képest a varjak is énekes madarak…). Azt nem ígérhetem, hogy minden reggel találkozhatsz az előtted átúszó szarvasokkal – de azt igen, hogy ha nem vagy túl zajos, pár méterre megközelítheted a hódokat.  Mindebből biztos, hogy semmit sem láthatnak a víz quadosai: számukra az a fontos, hogy lobogjon a csajok aktuális szőke/vörös/fekete haja, minél hangosabban bőgjön a motor és üvöltsön a bum-bum a hangszórón. Annyira utálom őket, hogy miattuk tenném „sétáló utcává” ezt a Duna-szakaszt, s biztos ők szórják el a flakonokat, sörös dobozokat is a vízben, a víz partján… Hiába a szép reggel, a természet csendje – zavaró ez a szemét. „Hogy törne el a kezük” – gondolom, telve jóindulattal és toleranciával – de honnan lehetne tudni, hogy ki szemetelt? Minden, a partról induló hajó mutassa be, s majd számoljon el vele, hogy hány flakont, dobozt vittek magukkal? Vagy mindegyiken legyen egyedi azonosító – hisz a technológia ezt ma már lehetővé tenné? (Persze, a vízben lapátolva a zember nem végez gazdaságossági számításokat � ). Vannak persze komolyabb dolgok is, amiben segíthet a Nagy Testvér technológia. Például csak olyan hirdetéseket kapok, ami érdekelhet. A fészbúkon ellenőrizhetem, hogy valakinek kik az ismerősei, milyen oldalakat kedvel – s azt mondják, hogy kiszűrhetők a depresszióra, öngyilkosságra – vagy éppen a gyilkolásra hajlamosak is. A mindennapi életben is fontos tudni, hogy mennyire bízhatok meg embertársamban, megbízhatom e a pincérben, a piaci árusban, egy adott internetes oldalban. Hogy valaki tényleg segítségre szorul vagy csak lejmolni akar, s kitől nem kell féltenem az unokám a játszótéren. Nem kell külön igazolnom magam az orvosnál, a metrón, egyszerűen fizethetek bárhol. A szociológusok minden eddiginél könnyebben készíthetnek elemzéseket a társadalomról, fel tudják mérni, hol kell közbeavatkozni az oktatásban, a szociális munkában, bárhol.

Természetesen ismert, hogy milyen veszélyeket jelent a Nagy Testvér: friss példa, ahogy a fészbúk óvatlanságát kihasználva hogyan tudták Trumpék machinálni a választásokat; hogy terjesztik ki Kínában a totális megfigyelést és értékelést az állampolgárokra, amivel sakkban is tudják tartani őket.

Mi lehet a megoldás – kihasználhatók-e az előnyök, s kivédhetők-e a veszélyek?