Már korábban írtunk az előttünk álló 21. századról - az írás abból a szempontból is izgalmas, hogy milyen is az a társadalom, melynek tagjai e megatrendekkel találkoznak. Konferenciánk egyik előadójának a cikkéből idézünk részleteket. Mivel a cikk csak előfizetőknek olvasható - az alábbiakban néhány szemelvényt adunk közre. Marosán György: Írása "Jöjj el, szabadság" címmel az ÉS április 22-i számában jelent meg
A világmegváltók rendíthetetlenül hisznek abban, hogy a szabadság – a korlátlan lehetőségek csábítása – az embert képességeinek kibontakoztatására készteti. A marxi életmű egyik tézise: az elidegenedés börtönéből szabadulva, a nyomor és a kényszerek megszűntével léphetünk csak a szabadság birodalmába. Ám abban, hogy ez a szabadság rendet szül-e, sokan inkább kételkednek.
az 1920–1970 közötti évtizedek valódi forradalmat hoztak. Felgyorsult a gazdasági növekedés, csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek, ugrásszerűen emelkedett a képzettség, és kiegyenlítődtek az előrejutás esélyei. Másrészt – és ez legalább ilyen fontos – a demokrácia és a piacgazdaság intézményrendszereinek kiteljesedésével, illetve a technológiai forradalom hatására fokozatosan szinte mindenki előtt megnyílt a feljebbjutás lehetősége, és ez vezetett a középosztály forradalmához.
Az egyre kedvezőbbé váló körülmények azonban nem várt mellékhatásokhoz is vezettek. Egyrészt megváltozott a felnövekvő nemzedékek „programozási” környezete. A világválságot, majd a II. világháborút végigharcoló „nagy generációnak” és gyermekeinek az élete még kényszerekkel és lemondással volt tele. A ’60-as évektől kezdve viszont az életkörülményeket már a szélesedő szabadság és a fogyasztásorientált életmód határozta meg. Az egymást követő generációk életfelfogása mind jobban eltért a szüleik és még inkább nagyszüleik – sikerkereső – motivációjától. Másrészt a sikerkeresés mindenkire kiterjedő társadalmi versenyében – természetszerűleg – tömeges lett a kudarcélmény is. A kudarcos egyénekből a kudarckerülők meghatározó társadalmi csoportja formálódott. Ők visszaléptek a versenytől, elfordultak a kihívásoktól, és elutasították az alkalmazkodást. Nem küzdeni akartak, hanem élvezni az életet, nem tanulni, hanem szórakozni, nem kuporgatni, hanem fogyasztani.
Tisztában vagyok a szegénység és egyenlőtlenség tényével a globális rendszerben, és ennek számtalan szomorú jelét látom hazámban. Mégis úgy érzem, a XXI. század fiatal nemzedékére leselkedő valódi veszély nem a szegénység. Miként a százmilliókat érintő éhezés súlyos problémája mögül előbukkant a jövő igazi veszélye – a túlsúlyosság. A kortársak gyakran foglyai jelenük problémáinak. Annak tükrében szemlélik a jövőt. Holott inkább a jövő szemszögéből kellene tekinteni a jelent.
A lehetőségek valósággá válása azonban – ahogyan mindig is – alapvetően a társadalom befogadóképességétől függ. A korábbi haladás alapját jelentő sikerkereső középosztályt ugyanis a globalizáció és az automatizálás két részre szakította. Kisebb része – az egyetemi képzettségű „tartalomtermelők” – hajlandó volt alkalmazkodni és a maga javára tudta fordítani a változásokat. Nagyobb része – a középfokú végzettségűek csoportja – azonban sikerkeresőből kudarckerülővé vált. Ők elutasítják a kihívásokat és az alkalmazkodást. Stabilitást akarnak egy kiszámíthatatlanul változó világban. Az 1970-as évek végétől fokozatosan leszakadtak: megtorpant korábban folyamatosan emelkedő jövedelmük, foglalkoztatottságuk visszaesett, politikai aktivitásuk csökkent. Egyre nőtt azok aránya, akik végleg feladták: a társadalom perifériájára szorulva az állam kénye-kedvének kiszolgáltatottan tengődtek.
Ennek tükrében állítható, a XXI. század valódi kérdése: mivel tölti napjait az ember, elérkezve a szabadság birodalmába.
Valóságos veszély, hogy a többség nem indul el a kultúra élvezésének és a tudomány művelésének nehéz, göröngyös, de értelmes életet kínáló útján.
