https://www.facebook.com/21-sz%C3%A1zad-1569426733384921

21.század

Túléli a Föld - s benne az EU?

2019. május 21. - dr Németh Tibor 2

dia2_2.JPGItt, a 21. században (2019, március 25.) egy kitűnő cikket olvashattunk.[1] Ebben a szerző kifejti, hogy technokrata megközelítéssel milyen döntéseket, és miként kellene értelmesen elosztani a társadalom különféle szereplői között. Végigolvasva azt látjuk, hogy ezek már nagyon régi, praktikus evidenciák, és csak azon csodálkozhatunk, hogy a döntéshozók gyakran miért nem eszerint döntenek. Mi viszont most másként is megnézzük ugyanezt a kérdést. Azt vizsgáljuk, hogy az emberi faj milyen módon működik, és gondolkodik erről, és mi ennek a várható következménye.

Az emberi faj alapvető működési módja

Elkülönült, egymással rivalizáló társadalmak

Az emberek már mintegy 200 000 év óta elkülönült csoportokban élnek, amelyek rivalizálnak a másik csoportokkal, sőt ugyanígy éltek korábban az előemberek is. A történelemben soha másként nem éltek emberek. Nevezzük összefoglaló néven társadalmaknak ezeket a csoportokat. A történelem haladásával számos társadalom típus létezett. Pl. horda, nagycsalád, nemzetség, törzs, települési közösség, városállam, állam,  birodalom, stb. Látjuk, hogy ezek nagyon különbözőek, de egy dologban mindegyikük azonos volt. A többiektől elkülönültek, és velük rivalizáltak. 

Minden elkülönült társadalom a sikeres túlélésre törekszik, és a többi társadalommal rivalizál a saját, „önző” érdekeiért. Az „önzés” itt nem moralitást jelent, csupán a faj túlélési módja. Az elkülönült társadalmak nagyon régóta túlélnek a folytonosan változó viszonyok és veszélyek között is. Természetesen ez nagyon gyakran óriás konfliktusokkal, véres veszteségekkel történt, de végül is sikerrel, hiszen eddig fennmaradtunk.

Minden elkülönült társadalom élén demokratikus, vagy diktatórikus jellegű saját főhatalom áll (pl. horda vezér, törzsfőnök, király, elnök, miniszterelnök, és szűk körük). E nélkül egyetlen társadalom sem létezhet. A főhatalomnak mindig két eszköze van. (1) a társadalom akaratát közvetlenül ő határozza meg, és (2) közvetlenül ő rendelkezik a társadalom erőforrásaival.

Megtörténik, hogy az adott főhatalmat lecserélik egy másikra, de soha, sehol nem volt tartósan, főhatalom nélküli társadalom. Előfordul az is, hogy egy társadalomban külső főhatalom veszi át az irányítást (pl. gyarmatosítás) de akkor az megszűnik, vagy alárendelődött a másik társadalomnak.

Olykor előfordul az is, hogy néhány állam közös érdekből, ebben, vagy abban a kérdésben időleges koalíciót köt egymással. Jól példázzák ezt a 2. világháborúban a szövetségesek. Sokáig összehangolták a katonai lépéseiket, és az amerikaiak kölcsönbérletben hadi eszközöket küldtek a többieknek. De még ekkor is megmaradtak a saját főhatalmaik és korlátozottan az eltérő érdekeik is.

Ha az időleges kiváltó érdek megszűnik, az ilyen koalíció is megszűnik. Az államok koalíciója mindig korlátozott, bizonytalan, időleges, bomlásra hajlamos és általában koalíción kívüli állam(ok) ellen irányul.

Ritkán az is előfordul, hogy nagyon erős és tartós veszélyek, ellenségek kényszerítik ki több társadalom szilárd, és állandósult együttműködését. Az ilyen esetekben az együttműködő társadalmak olykor egységes főhatalom alatt föderációt hoznak létre, vagy egy néppé olvadnak. Ezekre később több példát mutatunk be.

A társadalmak belső érzelmi kötőereje

Az elkülönült társadalmak legerősebb kötőszövetei a népük belső, érzelmi azonosulása. Az európai típusú nemzetállamok népei nagyon erősen kötődnek a hazájukhoz, államukhoz, akár az életük árán is. A Földön azonban elég sok mesterségesen kialakított állam van, pl. a volt gyarmatosítások következtében. Ezeknél gyakori, hogy a társadalom nem a formális államhoz, hanem ténylegesen egy törzshöz, nemzethez, vagy vallási közösséghez kötődik. Ilyen esetekben az érzelmi azonosulás is ezek mentén alakul ki, sőt ez nem ritkán átlépi az formális államhatárokat.

Morál, vagy erőhatalom?

A társadalmak tartós fennmaradásának két alapja van, 1. a morál és 2. az erőhatalom. A társadalom kialakítja a maga számára, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezt érzelmi ráhatással, vallási szabályokkal, meggyőzéssel, erkölccsel és más, „puha” módom biztosítja a tagjainál. Ez a morális rend olykor nagyon erős is lehet. Megjelenhet a szégyenben, kiközösítésben a közösség megvetésében. Pl. a muzulmánoknál a disznóhús evés tiltásánál. A jól kiépült társadalmak esetén a morális rend többnyire elégséges a lakosság többségének az irányításához. Az emberi társadalmak történetében azonban soha nem csak a morális rend biztosította a fennmaradást. Emellett mindig jelen volt a társadalom „kemény” erőhatalma, vagyis az a képessége, hogy erővel feltárják, fékezzék, büntessék, vagy elpusztítsák a rend megsértőit. A társadalmakban tehát mindig csak a kemény és puha eszközök együttesen képesek biztosítani a működést. Még soha egyetlen társadalom sem volt képes erőhatalom nélkül létezni, bármilyen szilárd is volt a moralitása. Fordítva ez már kissé másként érvényesül. Erőhatalommal nagymértékben lehet pótolni a moralitást, persze nem a végtelenségig.

A továbbiakban, napjaink két kiemelkedő kérdésénél vizsgáljuk, hogy az elkülönült és egymással rivalizáló társadalmak korunkban miként képesek megbirkózni a felmerülő legfőbb problémákkal. Ez a két kérdés a következő:

  • Az Európai Unió léte, perspektívája
  • A bolygó léte, perspektívája.

 

  1. Az Európai Unió léte, és perspektívája

Napjaink leghevesebb európai konfliktusa, hogy mi legyen az EU-val. Lényegében két irányzat alakult ki. Azok, akik tovább akarják erősíteni az Uniót, és azok, akik meg erősíteni a szuverén nemzetállamok közösségét. Nevezzük az egyiket unionistának, a másikat szuverénistának. (Végül majd látni fogjuk, hogy a harsány kiabálások ellenére a két gondolatvilág között alig van érdemi, eredmény különbség). A mostani vitákat csak nagyobb távlatból leszünk képesek áttekinteni, és a perspektíváit megítélni.  

A vezető kultúrák

A Földön mindig voltak uralkodó, vezető kultúrák és nekik alárendelt, vagy perifériális kultúrák. Korábban pl. az ókori-középkori Kína, a mogul birodalom, vagy a korai muzulmán világ jelentették a vezető kultúrákat. Itt születtek meg a technikai, tudományos, művészeti eredmények, itt virágzott a gazdaság, és a vezető katonai erőt is ezek jelentették. A helyzet azonban a korai reneszánsztól fogva lassan megváltozott, az európai, keresztény gyökerű kultúra került az élre, és fokozatosan alávetette az addig uralkodó kultúrákat. Ettől fogva egészen a 20. század elejéig vitathatatlanul Európa került a világ élére minden szempontból. Ezzel az előnnyel Európa szinte az egész bolygót maga alá rendelte, sőt nagyrészt gyarmatosította.

Ebben a korban Európa számtalan kicsi, vagy legfeljebb közepes népességű nemzetállamból[2] állt, amelyek rendkívül hevesen és folytonosan rivalizáltak egymással. A Római Birodalom megszűnése és a 2. világháború között szakadatlan háborúskodások voltak az európai országok között, sőt mindkét világháború itt tört ki és itt pusztított el tízmilliókat. Ugyanakkor bármilyen szörnyű is volt a folytonos belharc, ez abban a korban egyáltalán nem akadályozta meg, hogy a világ élére kerüljön az európai kultúra és alárendelje a többieket.

A 20. század azonban lassan újabb változást hozott. A gépi civilizáció – noha Európában jelent meg - mégis ezzel kezdődött az európai kultúra világuralmának a fokozatos visszaszorulása, és újabb szereplők léptek a színre. Először az USA, majd Japán is versenytárssá vált. A 20. század végén pedig Kína, majd India is. Kérdés az, hogy miért?

Felemelkedés és hanyatlás

A sokfelé széttagolt, kisállami, eltérő állami rendelkezések és belső szabályozások, vámok, pénzügyek, a piacok kicsi mérete, mind-mind akadályt kezdtek jelenteni az új, gépi világunkban. Az elmúlt egy-kétszáz évben már csak a nagyméretű, és nem széttagolt, egységes országok emelkedtek fel, mert az új világ, a gépi technológia mindinkább ezt igényelte. Nézzük az USA, Kína, India példáit. 

  • Az USA korábban soha nem volt belső nemzetállamokra tagolódva, hiszen ide nem nemzetek, hanem egyének, kisebb csoportok vándoroltak be. Ezeket az angolok mesterségesen létrehozott gyarmatokra osztották, és a Brit birodalom alá rendelték. Itt a gyarmatok népei számára alapvetően az angol megszállók voltak a közös ellenségek és nem önmaguk, ezért viszonylag könnyen összefogtak. A győztes Függetlenségi háború után a hatalmas, és folytonosan növekvő területen kialakulhatott a valódi, egy főhatalommal bíró föderáció, ami lehetővé tette a gépi civilizációhoz való nagyon sikeres alkalmazkodást, és később az egységes, új nemzet kialakulását. Az USA népének ugyan fontosak a saját tagállamaik, de ennél fontosabbá vált a föderáció maga.
  • Kínában másként alakult a történelem, de a végeredmény hasonló lett. Ott több ezer éve sok-sok eltérő nemzetség, etnikum volt, amelyek rendkívül nehezen éltek meg a szűk mezőgazdasági területeken, folyóvölgyekben. Csak az öntözéses rizstermelés elterjesztésével voltak képesek túlélni. Az öntözéses földműveléshez azonban rendkívül szigorúan és teljesen egyesíteni kellett a két folyó völgyeit, különben odavesztek volna. Ez a nagyon szigorú kényszer hosszú évszázadok harcai alatt kínaiakká olvasztotta az itt élő népeket és kialakította a hatalmas birodalmat, egységes főhatalom mellett. Kína tehát már korábban, sok évszázaddal ezelőtt óriási területű és népességű, lényegében egységes nemzetté vált. Ezért a társadalom a kibontakozó gépi civilizációt nem akadályozta, ellenkezőleg, nagymértékben elősegíthette.
  • Az angol gyarmatosítás előtt India csak szubkontinens volt és nem egységes állam, nemzet, vagy ország. Itt rengeteg kisebb-nagyobb egymással sokat harcoló nép, etnikum élt. Az angolok azonban évszázadokkal ezelőtt gyarmatosították a teljes szubkontinenst saját angol alkirály, vagyis a saját főhatalmuk mellett. A több száz éves, sokszor kegyetlen és súlyosan fosztogató angol uralom megteremtette a sok nép és etnikum valódi, közös ellenfelét, a gyarmatosítókat. A felszabadulás után továbbra is fennmaradt a sokféle nemzet, nép, de az elmúlt évszázadokban már elégséges kohézió alakult ki köztük. Ebből leváltak a többségében muzulmán Pakisztán és Banglades, a többiek azonban létre hozták a közös föderációt azonos főhatalommal. India nagyon érdekes sajátossága, hogy miközben zömmel fennmaradtak a saját népei, ez nem akadályozta meg az egyre erőteljesebb föderáció kialakulását,[3] amely ma már tartósan évi 7-8%-os tempóban növekszik és a Föld 5. legnagyobb gazdaságát jelenti[4].

Láthatjuk, hogy mindhárom mai óriásnál valamilyen súlyos kényszernek kellett megjelenni, amelyiknél a népek fontosabbnak érezték a föderációt, vagy a közös nemzetté olvadást, mint a korábbi elkülönült, rivalizáló széttagoltságot. Ez kellett a nemzeti szétforgácsoltságok áttöréséhez, az új egység kialakulásához.

Ebben az új világban mi történik Európával? A korábbi sikeres európai évszázadok lassan hanyatlásba fordulnak. Természetesen nem azt állítjuk, hogy itt már nincs óriási kultúra, nincsenek tudományos eredmények, élenjáró gazdaság. Ezek még megvannak, de már világosan látszik a hosszú távú trend. Látjuk, hogy a három óriás merre halad, és merre haladunk mi. Emellett már az is látszik, hogy néhány újabb felemelkedő szereplő is kezd felbukkanni. (pl. Brazília).

A felemelkedő óriások már korábban megszabadultak a rivalizáló belső kisállamok széles hálózatától, és régen megnyílt előttük a lehetőség, hogy alkalmazkodjanak a korunkhoz, vagyis a gépi civilizációhoz. Európa népeinek viszont nincs kellő kohéziója, Európa tudata, továbbra is a saját kisállami múltjuk hálójában vergődnek. Az egyik út a felemelkedésbe, a másik az elkerülhetetlen hanyatlásba vezet.

Európa gyötrelmes kínlódása korunkban

A 20. század közepére Amerika látványos felemelkedésével és közben Európa rettenetes belső háborúival egyre többen érezni kezdték, hogy itt valami nem stimmel. A 2. világháború után sokaknál emiatt jelent meg az európai egyesülés gondolata. Ugyanakkor ez állandó összeütközésben van a hagyományos európai nemzetállami gondolkodással. Már sok évtizede ez a két gondolkodásmód viaskodik egymással, de látszik, hogy a harc semerre sem akar eldőlni. Az európai embereknél ez nem úgy jelenik meg, hogy itt vannak, akik nagyon nemzeti szuverenisták, és ott vannak a nagyon felvilágosult unionisták. A valóságban, a legtöbb európaiban mindkét gondolkodás együtt van jelen, legfeljebb nem minden nációnál és egyénnél azonos arányban.

A három felemelkedő óriásnál túlnyomórészt már eldőlt, hogy a népeik fontosabbnak tartják az egységes föderációt, mint a részeik szuverenitását. Európában ez még messze nincs így. Itt a szuverenisták hangosan ordítoznak a nemzeti szabadságról, függetlenségről, és követelik a „szuverén, erős nemzetek erős Európáját”. Ebben a lakosság nagy részétől erős érzelmi támogatást kapnak. A föderalizmus felé hajlók többnyire nagyon óvatosak. Maguk sem látják világosan és nem fejtik ki, hogy mit is akarnak. Meg-megtorpannak, tartanak a lakosság érzelmeitől, sunyi cselekkel és lényegtelen hátsó kapukon akarják becsempészni gondolataikat.

Ez a sok éve tartó, kilátástalannak látszó, állandó huzavona önmagában még nem jelentene megoldhatatlan gondot, hiszen egy föderáció fokozatos kialakulása – mint Kína esetében is láttuk – nagyon sokáig is eltarthat, mert a dolognak az emberek fejében kell megérni. A világ azonban nem várakozik Európára. Ameddig több évtizedes vita után egy-egy kisebb részletkérdést úgy, ahogy megoldunk, addig a többiek viharos sebességgel húznak el tőlünk. Ne feledjük, hogy az EU-nak nincs egységes hadserege, titkosszolgálata, külügye, pénzügye, költségvetése. Ilyen csak az EU tagállamainak van. Emiatt az EU világpolitikailag jelentéktelen.

Valójában szinte mindegy, hogy a harcias nemzeti szuverenisták, vagy az óvatoskodó, tétova unionisták jutnak pillanatnyi sikerekhez, a végeredmény az, hogy egy száguldó világban végtelen lassúsággal próbálunk alkalmazkodni a korunkhoz. Mindkettő vereséghez, és Európa lecsúszásához vezet.

A perspektíva

Magam reménytelennek tartom Európa alkalmazkodását korunkhoz, mivel a jelek szerint megrekedünk az elkülönült kisnemzeteink hálójában. Valószínűleg le fogunk csúszni a vezető kultúrák világából és alárendelt szereplővé válunk. Persze nekünk, mint európaiaknak, ennyi évszázad kiemelkedő sikerei után ez keserves lesz, de az emberiség egésze számára nem. Ahogy régebben, úgy most is egyik kultúra kiemelkedik, a másik pedig szükségszerűen alámerül. Ez a változások megszokott menete, és ettől az emberiség még mehet tovább.

Végül meg kell említenem, hogy a belső vitáinkon az enyémmel ellentétes lehetséges perspektívák is felmerültek. Eszerint:

  • Elképzelhető, hogy Európa centrális területén a lakosság gondolkodása túlhaladja a szokásos kisállami eszmeiséget és a hajánál fogva kihúzza magát a múlt posványából. Erre jó jeleknek tűnnek a néhány éve felbukkant „kétfokozatú EU” és az Európai Egyesült Államok gondolatai.
  • Az sem lehetetlen, hogy Európát eléri egy létfontosságú, súlyos válság, amely képes radikálisan felrázni, megijeszteni a népeit, és ezzel talán olyan „2. kozmikus sebességre” kapcsolhatunk, amivel már elszakadhatunk a nemzetállami múltjainktól. Tehát lehet, hogy nekünk is olyan drasztikus kényszerre lesz szükségünk, mint amely a három sikeres óriásnál volt.

Én a lecsúszást tartom valószínűbbnek, bár nagyon nem kedvelem. Ugyanakkor az optimistább forgatókönyvek sem lehetetlenek. Más, amit valószínűnek gondolok, és más, amiben reménykedek.

  1. A bolygó léte és perspektívája

A bolygón előfordulhatnak olyan, nem emberi eredetű, természeti kataklizmák, amelyeket nem vagyunk képesek kezelni, pl. jégkorszak, a Föld összeütközése más bolygóval szibériai bazaltömlés. Ezeket azonban a továbbiakban kihagyjuk.

Geo technokrata állítása arra irányult, hogy milyen emberi eredetű, reális problémák esetén hogyan kell elosztani a döntéseket? Pl. a háztartási szemét elszállítását célszerű helyi önkormányzati szinten kezelni, a hadsereget pedig országos, vagy föderációs szinten. De vajon korunknak vannak-e olyan új keletű problémái, amelyekre a gyakorlatban egyelőre nincsenek jól ismert és elfogadott technokrata megoldások, értelmes döntések?

A gépi civilizáció megjelenéséig ilyenek nem voltak. Addig az egymástól elkülönült és rivalizáló társadalmak elvben képesek voltak értelmes döntéseket hozni a velük szemben akkor felmerülő problémákra, legfeljebb az sikeres volt, vagy sem. A gépi civilizáció kibontakozásával azonban néhány olyan új, bolygószintű probléma jelent meg, amelyekre még egyáltalán nem készültünk fel.

Korunk három teljesen új, bolygószintű problémája

  • Tömegpusztító fegyverek

A 20. században megszülettek a tömegpusztító (ABC) fegyverek, vagyis az atom, biológiai, kémiai, eszközök. Ezek már képesek az egész emberiséget, és az élővilágot is elpusztítani. Az ABC fegyverek ereje, tömege és olcsósága az idő előrehaladásával egyre nagyobb.

Ma már hivatalosan 8-10 atomhatalom van, és valószínűleg titokban mások is felkészültek. Sőt elvben az is lehetséges, hogy már nem csak államok, hanem mások is megszerezhettek ilyeneket. Az atomfegyverek további sajátossága, hogy háború esetén nem csak a „vesztest”, hanem lényegében minden élőlényt kipusztíthatnak, tehát a „győztest” is. Főként akkor, ha mindkét harcoló fél rendelkezik atomfegyverekkel. Azt is láthatjuk, hogy egyre több politikai félőrült juthat és jut is atomfegyverhez. Észak-Korea is akkor épített magának atomfegyvert, amikor erre kedve szottyant. 

A biológiai és kémiai tömegpusztító fegyverek sok tekintetben még veszedelmesebbek. Hatásuk hasonló lehet az atomfegyverekhez, de sokkal egyszerűbben és olcsóbban lehet ezeket előállítani és a világ szeme elől elrejteni.

És hogyan reagál erre a világ? Lényegében sehogyan. Legfeljebb az elkülönült társadalmak puha, elvi óhajokkal, egyezményekkel próbálkoznak, amit a felek akkor szegnek meg, vagy akkor lépnek ki belőlük, amikor akarnak. Ugyanakkor a megszegőkkel szemben nem használnak kemény, kényszerítő eszközöket, hiszen nem létezik az államok felett álló, bolygószintű erőhatalom. Tehát egyelőre olyan világ felé haladunk, ahol a bolygó élővilága elpusztítható és ez ellen az elkülönült társadalmak érdemben semmit nem tudnak tenni.   

  • Környezet- és természetpusztítás

A 19. század közepéig nem nagyon volt emberi eredetű környezet szennyezés, azóta viszont exponenciálisan növekszik az egész bolygón. Ennek a legsúlyosabb veszélye, hogy a károsítótól függetlenül ártalmas az egész bolygóra. A saját környezetszennyezésüket az elkülönült és egymással rivalizáló államok, a gazdaság szereplői és az egyének is csak a kiadásaikat és erőfeszítéseiket növelve tudnák fékezni. Ezt viszont a bolygó egésze érdekében csak nagyon kevesen teszik meg, sőt, a többség ezt másra igyekszik hárítani. Egymás környezetszennyezését viszont sehogyan nem tudják tevőlegesen megfékezni. Ennyit ér a tudatosság.

És ez ellen mit is teszünk? A világ előtt rengeteget beszélünk róla, tartalmilag azonban a nem sokat teszünk, mint az eredményekből látszik. Itt is elsősorban puha eszközöket használnak az elkülönült társadalmak. Ha azonban ez a tényleges érdekeik ellen lenne, akkor simán túllépnek rajtuk. Kilépnek a világ egyezményekből, (Lásd Trump, Párizsi egyezmény) a saját nagy cégeiknek engedményeket adnak, a szennyezést máshová viszik, az államok által érdemben nem védett tengereket szennyezik, és így tovább. Az elkülönült társadalmak ezen a téren is hatástalanok, sőt a leggyakrabban éppen ők az okozói. A bolygónak viszont semmi eszköze nincs ez ellen.

A természetpusztítás a környezetszennyezéshez hasonlóan alakul. A gépi technológia világában az egyének, társadalmak egyre „hatékonyabban” képesek a természetet pusztítani, olykor rendkívül ostoba múltbéli gondolkodásból. A japánok pusztítják a bálnákat a hagyományaikra hivatkozva, Kínában rengeteget fizetnek a majmok testrészeiért, mert az sokak szerint növeli a férfi libidót, stb. Emiatt a Földön mintegy 10-20 millió éve élő négy főemlős faj közül három a kihalás szélére került néhány rövid évtized alatt.

A bolygó oxigénjének nagy része öt erdős területről származik: Szibéria, Kanada, Indonézia, az Amazonas völgy, és a Kongó vidéke. Ezeken a területeken évi 100000 km2 erdőt irtanak ki. Az itt levő elkülönült társadalmak azonban mindezt a sajátjuknak tekintik és ők döntenek az erdőirtásról, noha az oxigén a Föld minden élőlényét megilleti. Vagyis néhány huszadrangú, pillanatnyi ország érdekecske határozza meg a földi élet sorsát. És még nagyon sok hasonló példát sorolhatnánk fel.

A bolygó elkülönült, rivalizáló társadalmai nem képesek, de nem is nagyon akarják megfékezni a természet pokoli sebességű pusztítását. Ellenkezőleg, ők okozzák. A bolygó pedig eszköztelen.

  • Globalizáció

A 20. századig a megszokott módon működött az államok gazdasága. Az elkülönült államok kivetették az adókat, és ebből tartották fenn önmagukat, valamint a politikájukat. Azután a 20. században ebben is változások indultak el. A monopolizálódó, majd globalizálódó világgazdaság túllépett a megszokott renden, ezért egyre kevésbé tudtak ehhez alkalmazkodni az egyes elkülönült társadalmak. A mai világban a multik lényegében azt tesznek az egyes államokkal, amit akarnak. A bolygón a pénzt a kedvük szerint oda irányítják, ahová nekik tetszik. Emellett az egymással rivalizáló országok között számos adóparadicsomot találhatnak maguknak. Általánossá vált, hogy a multik befektetéseikért könyörgő államok még kedvezményekben, és „vissza nem térítendő” támogatásban is részesíti őket. A „szuverén” nemzetállamokat politikailag is akkor csinálják ki a multik, amikor kedvük szottyan rá. (Kivonják a tőkét, túláraznak, a jövedelmeiket máshová csoportosítják, stb.) Az államok eggyik legfontosabb eszköze, vagyis a pénz is kezd kicsúszni a kezükből, hiszen megjelennek a virtuális, nem állami pénzek, mint a bitcoin.  Egyszóval, ma nem a szuverén államok, hanem a multik és a globalizáció döntik el, hogy mi történjen egy gazdaságban, politikában.

Néhány nagyobb állam, vagy konföderációs közösség megpróbálja a tömegerejével ezt megfékezni. Az EU-ban terjed a közös adózás gondolata arra számítva, hogy ezzel együttesen jobban megfékezhetik a multikat, de azért ez is csak jórészt illúzió. Részben azért, mert ezek többnyire csak tervek maradnak, hiszen a szuverén államok rivalizálnak egymással és mindig vannak egyéb, saját szempontjaik, amivel keresztbe vághatják a közös, szép elképzeléseket. Részben pedig azért, mert a multik a teljes glóbuszon játszanak, az államok, és az EU is pedig csak annak egy részén.

A gépi civilizációval tehát ebben is új világ kezdődött. Látható, hogy a globalizáció már túllépett az elkülönült államokon, akik egyre kevésbé urai önmaguknak és a gazdaságuknak. A bolygónak viszont ezen a téren sincs eszköze.

A három felsorolt bolygószintű probléma csak példa, melyek továbbiakkal bővíthetők. Ehhez hasonlókat az olvasók is bizonyára hozzá tudnának tenni. 

Mit lehet ilyenkor tenni bolygószinten?

Korunkban már megjelentek az egész bolygóra kiható és az élővilág létét alapjaiban fenyegető új típusú problémák, melyek kezeléséhez új megoldások kellenének.

Technokrata szemmel nem is túl nehéz ez a kérdés. Geo jól jellemezte, hogy a felmerülő problémák hierarchikusak, és ebből következnek a hierarchikus megoldások is. A kis faluban, megyében, régióban, nemzetállamban más és más oldható meg cselekvően. A korunkban a bolygószintű új problémákat ugyanígy lehetne kezelni, vagyis a bolygószintű problémákkal szemben bolygószintű védelem. Tehát egységes világállam saját főhatalommal, amelyik a neki hierarchikusan alárendeltektől begyűjti a szükséges erőforrásokat és morállal, valamint erőhatalommal érvényesíti akaratát. Emellett a korábbiak logikáját követve a hierarchikusan alacsonyabb szintű problémákat továbbra is alacsonyabb szinten kell megoldani, ebben nincs változás.

Azonban a megoldás akadálya nem technokrata nehézség, hanem az emberi faj eddig megszokott gondolkodásmódja. A mai világban az emberek óriási többségének nincs bolygó tudata, csak elkülönült társadalomban (haza, állam, stb.) képesek gondolkodni, és ez soktízezer év alatt nagyon mélyen rögzült. Az erőforrásokat ebben a gondolkodásban nem akarják globálisan összegyűjteni, és végképpen nem akarnak az államok feletti ügydöntő erőhatalmat adni egy világállamnak. A mai államok, és az emberek minden erővel megakadályoznák, hogy ilyen cselekvőképes erő kerüljön föléjük. Van ugyan egy-két százaléknyi olyan ember, aki képes bolygószinten gondolkodni, de az abszolút többség beleragadt a nemzetébe, országába.

Ez önmagában még nem lenne baj, ha szépen, fokozatosan képesek lennénk beleszokni az új világba. De az idő nagyon nem a lassú, fontolgató tanulásunknak dolgozik. Az egész bolygót pusztulással fenyegető változások alig 70 éve jelentek meg, és egyre gyorsulnak, erősödnek, sőt valószínű, hogy eddig nem ismert újabbak is megjelennek. 

Ha feltesszük a címben foglalt kérdést, vagyis, hogy „Túléli a Föld- s benne az EU?”, akkor erre nem sok esélyt látok. Az új helyzethez való rendkívül átfogó, és mély alkalmazkodáshoz az emberi fajnak már aligha lesz módja komótosan, évszázadokig alkalmazkodni. Erre nincs idő. A beszélgetéseinkben néhányan megpróbálnak optimista kiutakat keresni. Számos ilyen gondolat is felmerült. Többnyire a puha eszközökben bíznak, mint a meggyőzés, felvilágosítás, összefogás, nevelés. Emellett felmerültek technológiára alapozó megoldási ötletek, pl. token rendszer elterjesztése. Magam természetesen a faj túlélésében reménykedem, de nem nagyon látom a lehetőségét. Bízom benne, hogy nem nekem lesz igazam. Ehhez át kellene lépnünk ezen a rendkívül nehéz koron és el kellene szakadnunk az elkülönült, egymással rivalizáló faj gondolkodásától.

Különben nagy a baj.

 

[1] https://szazad21.blog.hu/2019/03/25/az_eu-rol_technokrata_megkozelitesbol

 [2] Cikkünkben nem pontosan használjuk a nemzetállam fogalmát, de megfelelőnek tartjuk a megértéshez.

[3] Az EU fejlesztéséhez ezért nem annyira az USA, hanem inkább India példájához lehetne fordulni.

[4] Egyes kutatások szerint 2050-re, GDP-ben mérve India lesz a világ leggazdagabb országa.

A bejegyzés trackback címe:

https://szazad21.blog.hu/api/trackback/id/tr6414842790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.