https://www.facebook.com/21-sz%C3%A1zad-1569426733384921

21.század

Szabadság : Szolidaritás = 82:3 ? Avagy mit nem lát Bokros

2019. február 08. - Hovath G. Gyorgy

dia3_1.JPG

 Mindig érdemes az írásaira figyelni, racionális elemzéseire és javaslataira, melyek gyakran szembemennek a politikai (ir)realitásokkal. Mostani írása is  Szabadság és szolidaritás. figyelemre méltó – de egyben nagyon is vitára is ingerlő. Az alcímmel - A kultúra hanyatlásának politikai eredete a mai Magyarországon - ellentétben (1.) egy történelmi előzményeket és (2.) a jelenlegi rezsimet klasszikus (vagy épp: neo?)liberális szempontból értékeli, ugyanakkor (3.) az írásból a piacgazdaság és a liberális demokrácia apoteózisa is megjelenik.

Nem teljesen tiszta, hogy mikor kritizálja a magyarországi viszonyokat s mikor beszél általában az osztályszocializmusról és a nemzetszocializmusról. Őszintén szólva azzal nem vállalt nehéz feladatot, hogy be tudja bizonyítani: a piacgazdaságot és a liberális/polgári demokráciát mindkét rendszernél szabadabbnak, hatékonyabbnak, fejlettebbnek tartja. Nagyon szemléletes a történelmi út felvázolása, ahogy a fedualizmusból kialakult a piacgazdaság és a liberális demokrácia, s minden korábbinál szabadabb, fejlettebb, gazdagabb társadalmak jöhettek létre. S a legradikálisabb baloldaliak sem tagadják, hogy a piaci verseny mégiscsak jobb, mintha a kormányfő akarata határozza meg, hogy ki mennyire gazdagodhat vagy hogy parlamenti demokrácia, a jogállam jobb és élhetőbb feltételeket jelent – az az érzésem, hogy teljesen külön világ Bokrosé és a az őt neoliberálisként kritizálóké. Pedig az lenne a minimum, hogy legalább értsék egymást.

Például azt, hogy a kapitalizmus nem egy olyan pontszerűen leírható ideális rendszer, mint amiről olvashatunk – ha csak a liberálisnak nevezett polgári demokráciákat nézzük akkor is a valóban neoliberálistól a skandináv modellig terjed ez a skála. Ugyanígy, a középtől balra állók közül sem mindenki akarja felszámolni a piaci versenyt és a szabadságjogokat. Néhány pontban:

 

  1. … nincs mód átlépni a szükség világából a bőség világába, mert a szükségletek mindig megelőzik a termelés bővülését.” Nos, a mai világban egyre inkább az a jellemző, hogy az innovációk korábban nem is létező szükségleteket generálnak. Ez korábban is így volt a divat és az entertainment világában, s gondoljunk bele, hogy a megvásárolt termékek funkcióinak mekkora részét használjuk ki. S persze, mindez attól is függ, hogy mit tekintünk valódi szükségleteknek. Ha a közismert – elméletileg sok tekintetben vitatott, de mindenképp szemléletes – Maslow féle szükségletekből indulunk ki, akkor a létfenntartási és biztonsági szükségleteket tekinthetjük alapnak, de hogy ezen felül mit érzünk szükségletnek – az már rajtunk is múlik. Bár a globalizációnak, így a kapitalizmusnak köszönhetően jelentősen lecsökkent a világban a mélyszegénységben élők száma[i] – belátható, hogy a napi 1,9 USD/fő érték még nem jelenti ezt a szükségleti szintet. A skála másik végén azt találjuk, hogy (2016-os adatok) a Nobel díjas Deaton szerint az USA-ban évi 75 e USD (az ottani átlagbér mintegy 2,5 szerese) az a határ, ami maximalizálja az emberek boldogság érzetét. S ha Magyarország (Piketty adatai alapján) a világátlag-közeli értéket képviseli, akkor igazat kellene adnunk Bokrosnak, s a világban a jelenlegi megtermelt GDP legalább 5-6 szorosára lenne szükség. [ii]Ennél jobb megközelítés az, hogy amíg valaki az un. társadalmi minimum alatt él, addig – az egyéni kivételektől eltekintve – nem lehet szabad, mert nem rendelkezhet jövedelme egy részéről sem, kiszolgáltatott helyzetében egy zacskó száraztésztáért eladja a szavazatát, hogy tudjon enni adni a gyerekének, stb. E fölött azonban már több tényezőt is figyelembe vehetünk: valószínűleg jól esne, ha bármikor igénybe vehetjük Falcon jetünket, ha el akarunk repülni a világ bármely pontjára – de valóban ez kell a boldogsághoz? Mennyivel nagyobb egy 20 milliós kocsi használati értéke, mint egy pár milliós autóé – főleg, ha nem is kell, hogy a sajátom legyen, mert majd akkor bérelek, amikor szükségem lesz rá? Természetesen jó érzés személyesen látni Londont vagy Párizst – de a Mona Lisa-t jobban élvezhetem a számítógépemről, mint a Louvre nagy tolongásában. Jelentősen megváltozott, hogy mit is értsünk gazdagságon. Ami 100 évvel ezelőtt csak a gazdagok kiváltsága volt – ma átlagos jövedelemmel is elérhető. Kiszámolták: ma egy néhány ezer forintos mobiltelefonban közel 1 millió dollárnyi érték van – ha azon az áron számolunk, mint amennyit az alkalmazott eszközök és szoftverek a felfedezésük évében értek. Azt mindenestre megállapíthatjuk, hogy a tényleges szükségletek nagy mértékben függnek az egyénektől, a tanult és átvett családi, társadalmi értékrendszertől. A szociális minimum felett már felelős az ember saját céljaiért. A robotizáció és a MI térnyerésével egyre inkább lehetővé válik a valós szükségletek kielégítése – igaz, akkor, ha ezt az emberiség bírja energiával, nyersanyagokkal, a környezet végzetes károsítása nélkül. S talán már az sincs messze, hogy egy 3D virtuális térben sétálhassunk London és Párizs utcáin… 
  1. „… a szabadság és az egyenlőség gyakran kerülnek egymással ellentétbe. Sajnos nem olyan egyszerű a dolog, hogy „szabadság, egyenlőség, testvériség”. Majd ehhez: „a populizmus világméretű előretörése”. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol a liberálisoknak az eddigieknél jóval több önkritikára lenne szükségük.[iii] Mert az az igazság, hogy az életünk tele van di-, tri- és multilemmákkal: a liberálisok az egyén és a piac szabadságát hirdetik „Merthogy a piac = szabadság”– de nem mindenki képes élni ezzel a szabadsággal. Még ha a legmagasabb fokon is érvényesül a törvény előtti egyenlőség, akkor is lesznek, akik nem tudnak élni a vállalkozás lehetőségével – mert mondjuk hiányzik az ehhez szükséges tudásuk és/vagy a kezdő tőkéjük. (S érdemes emlékezni a Liska-modellre: okos és szellemes, s az valóban az egyenlő indulási esélyeket s az egyéni, szabad vállalkozást írta le – de még papíron sem sikerült működő leírást adnia a nagy tőkeigényű, komplex vállalkozások működésére.)

Egyszerűnek tűnik Bokros logikája: individualizmus -> szabadság->magántulajdon-> piac – de ez nem vesz tudomást arról, hogy az ember genetikailag meghatározottan is egyben társas lény, ezért nem feltétlenül igaz, hogy a tulajdon, a piaci verseny az elsődleges. Ahogy Maslow-nál láttuk, az elismerés, önmegvalósítás más is lehet, mint a piaci versenyben elért siker. S beszélhetünk-e valódi fair versenyről, ha az indulási feltételek nem azonosak? Működőképes-e egy olyan társadalom, melyben hiányzik vagy gyenge annak a kohéziója? Ahol kirekesztenek csoportokat, nagyok a gazdasági-szociális különbségek, ahol nincs társadalmi párbeszéd – ott a versenyképesség is csökken. S azt se felejtsük el, hogy milyen nagy a szerepe a kultúráknak, a kulturális sokszínűségnek, s hogy kultúránk nélkül nem lehetnénk homo homo sapiens. S ahogy már erről szó volt: korábban mind a tőkés, mind a munkavállalói oldal a pénzbeli növekedésben volt érdekelt. Természetesen csak a létező tortát lehet elosztani, de nem mindegy, hogy ezt milyen áron tesszük, mi a növekedés velejárója. A hármas jelszó helyett az hozhat változást, ha közjón a gazdaság, társadalom, kultúra, környezet hosszú távú fenntarthatóságát értjük. S igen, ezek egymással ellentétben – nem csak lehetnek, de – léteznek is. S igen,  szükség van az egyéni kezdeményezésekre, ha úgy tetszik: a versenyre – de az ember egyrészt eleve társas lény, s azt találjuk, hogy időben változóan, de egyre inkább előtérbe kerülnek a társas , együttműködést igénylő formák. Korunkban nem az individuumok – hanem az együttműködő csoportok érnek el sikereket. Jurij Gagarin vagy Neil Amstrong hősökként maradnak meg az emlékeinkben – de mögüttük óriási csapatok álltak, ráadásul sokszor kormányzati pénzből. Ma a leírt, ideális vállalkozáshoz legközelebb azok a biciklis futárok állnak, akik azért közösen működtetik a diszpécser központjukat, s akik élvezik munkájukban is a szabadságot – de szabadidejüket valamilyen közösségben töltik.

Mennyire szabad a piac? Formálisan akkor, ha mellérendelt és egyenrangú felek kötnek egymással szerződéseket, a neoliberálisok szerint akkor, ha a piac megszabadul a politikai és/vagy gazdasági kötöttségek alól. Teljesen érthető az a törekvés, hogy a gazdaság szabaduljon ki a az államszocializmus keretei vagy éppen a maffia-állam alól – de a gazdaság nem működhet állami szabályozás nélkül. Ez könnyen belátható pl. a természetes monopóliumok esetében, s egy jól működő állam védi a kapitalizmust „a gyakran legnagyobb ellenségeitől, azoktól a kapitalistáktól, akik ha csak tehetik, monopóliumokra vagy állami szubvenciókra törekednek” (idézet egy korábbi előadásból). Az államok nincsenek könnyű helyzetben, mert még az egyébként tisztességes körülmények közt is természetes a monopóliumok kialakulása. A globális gazdaságban ráadásul a nemzetállamok abban vetélkednek, hogy ki tud több szubvenciót nyújtani az adott ország vállalatainak, s egymással versengenek a tőke becsalogatása érdekében adó- és egyéb kedvezményekkel, eltűrik az off-shore adóparadicsomokat. (természetesen vannak ezzel ellentétes törekvések is, pl. a banktitok sem annyira végletesen szent, mint korábban). De ahogy már volt erről szó, globális problémákat csak globális szinten lehet megoldani.

S legyenek bármennyire is szigorúak a jogszabályok, a piaci szabadságot bizony torzítja a felek közti erő- és információs aszimmetria. (S bár ebben az írásban az un. neoliberális szemlélettel vitázom, a baloldalról kritizálóknak meg kell jegyeznem: az rajtuk múlik, hogy milyen a fogyasztóvédelem, ahogy az is, hogy mely cégektől vásárolnak – sőt, az is, hogy milyen kormányokat választanak. S rajtuk múlik, hogy olyan viszonyok közt akarnak-e élni, ahol az általános és legfontosabb cél a gazdagodás – vagy vannak egyéb, minőségibb életcéljaik is.)

 

  1. Az Európai Unió mint ketrec és mentőcsónak: nem pusztán arról van szó, hogy megvéd minket saját kormányunktól is. Ha a szubszidiaritás elvét a gyakorlatban is alkalmazni akarjuk, akkor azt találjuk, hogy a helyi önkormányzatok, a nagyjából a járások szintjét jelentő kis-, majd ezt követően a nagyrégiókban, s így az ez egész glóbuszunkra érvényes ű döntésekre van szükség. A globális erőtér viszont nem homogén, ennek a részei az USA, (katonai ereje miatt) Oroszország, Kína – és a szegényebbek, mint Afrika és Dél-Amerika. Belátható, hogy ebben csak akkor játszhatunk meghatározó szerepet, ha a legfontosabb gazdasági, társadalmi, kulturális, környezetvédelmi kérdésekben erőt tudunk felmutatni.

 

  1. Első olvasatban nem lehet kifogásolni: „Csak jogállami talajon fejlődhet ki a jelző nélküli demokrácia (kiemelés tőlem!), az egyenlő esélyekkel és mindenki számára egyenlő mértékben rendelkezésre álló, egyforma eszközökkel folytatható politikai verseny tartós következményeként. A demokrácia alapelve ugyancsak a szabadság, méghozzá nem a többség korlátlan szabadsága, hanem a kisebbség többséggé válásának lehetősége. Ez utóbbi a kisebbség védelmét, törvény előtti egyenlőséget, sajtószabadságot, tisztességes versenyt és az anyagi eszközökhöz való hozzájutás egyforma esélyeit igényli.” Mint láttuk, az esélyek nem egyenlők, a verseny pedig a másik legyőzésének igényéhez – ld. monopóliumok kialakulása – vezethet. S ha valóban fontosnak tartjuk az egyén szabadságát, méltóságát – akkor látnunk kell, hogyan is viselkednek az egyének ebben a bonyolult világban: az emberek (többedszer kell leírnom) egyének és ugyanakkor társas lények.

Jelző nélküli demokrácián ezért a nép által a közjó érdekében meghozott döntéseket és azok intézményrendszerét értsük. [iv](A nép fogalmát nincs jogunk az emberiségnél szűkebb körre vonatkoztatni – az uralom pedig döntésekkel, azok előkészítésével, végrehajtásával valósítható csak meg.) Ez azonban nem követeli meg feltétlenül a versenyt – csak az alternatívák létezését. S nem pusztán szavazást jelent – hanem a döntésekhez szükséges tudást, felkészültséget is, az ehhez szükséges információk birtoklását, a döntések ellenőrzését. Sokan ábrándultak ki a liberális demokráciából, mivel hiába tartjuk a létező legjobb működési keretnek, látható, hogy ezen belül mire vezethet a pártok versenye – vagy éppen a háttéralkukkal is megerősített oligarchia kialakulása. A beleszólási igényt nem elégíti ki, ha valakit 4-5 évente megkérdeznek. S ha mindezzel együtt jár, hogy éppen a liberális demokrácia törzsét, a bérből és fizetésből élők biztonságérzetét kezdte ki a a világgazdasági válság, illetve számukra jelent veszélyérzetet a robotizáció elterjedése, máris megérthetjük, hogy miért tudtak megerősödni a jobb- és baloldali populizmusok. Az, hogy a liberális és újbaloldali körökben terjednek az un. identitás-politikák, szintén az egyén magára maradottságát kompenzáló cselekvésnek tűnik – s ha el is tekintünk a gyakori túlzásoktól, ezeknek az is a hátránya, hogy a szétaprózódottság miatt alkalmatlanok a politikai akaratképzésre.

Vagyis:

Ha eltekintünk a romboló szélsőségektől – nácizmus, forradalmi kommunizmus – akkor ha demokraták vagyunk, kell valami közöset találnunk, hogy egyáltalán értelmezési keretet adjunk a vitáknak. Van néhány tényező, un. megatrend[v], melyeket mindannyiunknak el kell fogadnia. pl: (1) minél fejlettebb egy gazdaság, annál kisebb a pénzügyi növekedés üteme – ami ugyanakkor a használati értékeknek ennél jóval magasabb növekedésével jár együtt. (2) a hagyományos élőmunka mennyisége fokozatosan csökken, a robotizáció és a MI elvezethez ahhoz az állapotból, hogy a munka kényszere nagyrészt megszűnik – miközben az értelmes tevékenységek lehetősége csak bővülni fog. (3) A gyermekvállalás fordítottan arányos egy társadalom gazdagságával – a világ népessége még pár évtizedig emelkedni fog, majd ezután a trend megfordul. (4) A klímaváltozás elkerülhetetlen – a mértéke és a hatása azonban attól függ, mennyire tudunk felkészülni a változásokra (5) A fejlett világban a fajlagos anyag- és energiafogyasztás már csökken – de kérdéses, hogy az erőforrások milyen mértékben állnak majd rendelkezésre a világ egészét tekintve.

A megoldáshoz az alapot a demokrácia és a közjó értelmezése adhatja. Ha hívei vagyunk az egyén szabadságának, akkor biztosítanunk kell az ügyekbe való beleszólást – ez a szubszidiaritás elvéhez igazodva az alapoktól, a helyi önkormányzatiságtól a diszkusszív demokrácia alkalmazásával az egyre tágabb régiókig kell, hogy terjedjen, nem feledve, hogy ez egy tanulási folyamat. De csak így lehet elérni, hogy megvalósuljanak az atomenergia felhasználás, a MI, a gazdasági folyamatok ellenőrzése és szabályozása, a klímaváltozás, az Észak-Dél, stb. projektjei. Nem a gazdasági/pénzügyi, hanem az életminőségi növekedés szolgálja az emberiség fennmaradását – miközben az említett nagy projekteknek igencsak jelentős gazdasági vonzatai vannak, a pénzt ezekhez elő kell teremteni. Az egyéni szabadságvágy, a versengés továbbra is maradjon meg a kreativitásban, újra való törekvésekben – hagyni és segíteni kell, hogy az ezt támogató mikro- és nagyobb közösségek kialakuljanak, fejlődjenek, már csak azért is, mert ezek hiányában a magára maradt egyén fundamentalizmusokban és demagóg vezérekben hiszi megtalálni a maga biztonságát, boldogulását. A hagyományos munkáltató-munkavállalói viszonyok megváltoznak – az új formáknak lehetőséget kell hagyni, hogy bizonyíthassák az életképességüket (ha nem azok, úgyis megbuknak). Az újraelosztás nem csupán a társadalmi szolidaritás kérdése, hiszen egyre kevesebben vesznek részt a közvetlenül a piacra termelő tevékenységekben, viszont a termelés maga csak akkor tartható fenn, ha van fogyasztás is. Nem a vagyonosodással, a jövedelmekkel – azok korlátozásával – kell elsősorban foglalkozni, hanem a vagyonok felhasználásával. (S amikor adózásról van szó, sosem szabad csak egy elemet kiemelni, mindig a rendszer egészét kell figyelembe venni. Pl. hiába magas az SZJA, ha a vagyonok eltüntethetők a szem elől, a befektetések adómentesek, a pénzforgalom szabad és átláthatatlan, stb.).

Kultúránk tesz minket emberré, ahogy az élővilágban a bio-diverzitás vagy egy fajon belül is a genetikai sokszínűség, ugyanígy alapvető érték a különböző kultúrák megléte. A globalizáció és a kommercionalizálódás ennek ellene hat – de nem indokolja a nemzeti bezárkózást, sokkal inkább a kulturális autonómiák megőrzését és erősítését.[vi]

Bármennyire is fontos a kultúra fennmaradása – ennél közvetlenebb veszély fenyegeti az emberiséget, ez pedig környezetünk állapota és a klímaváltozás. Van 2 szélsőséges álláspont, az egyik sajnálatos módon a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb országának a vezetője képviseli, mely szerint az egész klímaváltozás problémája nem is létezik. Első pillanatra meghökkentő, s tán sok barátom meg is vet érte: az a másik szélsőség, mely a változást kizárólag az emberi tevékenységnek tulajdonítja, s ezért emberi beavatkozással megoldhatónak tartja a problémát. Igen, azért tartom szélsőségesnek, mert ez a megközelítés nem veszi figyelembe, hogy bármit is teszünk, annak hosszú az átfutási ideje, vagyis mindenképpen kezelni kell, ez a szemlélet viszont nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Természetesen nem mindegy, hogy 2 vagy 4 méterrel emelkedik meg a tengerszint – de már a 2 méteres emelkedés is jelentős migrációt indít be, megváltoznak a termőterületek, a földrajzi viszonyok. Mindezzel egyidejűleg jelentkezik a természeti erőforrások korlátozottsága.

Jól tudom, a fentieknél sokkal összetettebbek a gyakorlati lépések – de meggyőződésem, hogy létezik az a közös minimum, ami alapján el lehet indulni a gyakorlati megoldások felé. Mivel a társas kapcsolatok, a társadalmi kohézió, a közös kultúra megőrzése, a környezetvédelem alapja a szolidaritás, magam sem használom ezt a fogalmat külön, de mégis árulkodó, hogy Bokros cikkében a szavak előfordulásának az aránya 82 : 3.

 

[i] https://szemlelek.blog.hu/2019/01/17/kritikus_pontot_lepett_at_az_emberiseg_tavaly_osszel

[ii] https://geo1.blog.hu/2016/05/04/jon_a_szabadsag_menekuljunk

[iii] http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/egy-foldhozragadt-megkozelites

[iv] https://geo1.blog.hu/2017/08/07/a_ujra_a_demokraciarol

[v] https://szazad21.blog.hu/2016/11/19/kozelkep_tavolkep_megatrendekkel

[vi] http://www.matud.iif.hu/2010/02/09.htm

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szazad21.blog.hu/api/trackback/id/tr3414614398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.09. 12:21:58

A Megbokrosodott egyszerűen nem bírja feldolgozni, hogy még a sajátjai is leszarják őt, ennyi az egész.Ezért bosszút esküdött az egész magyar nép ellen.

Kivlov 2019.02.09. 13:50:06

Lalinak kezd elmenni az a maradék is...

Visceroid 2019.02.09. 15:20:35

@Kivlov: Az lehet, de amit a kilencvenes években összecsomagolt(unk), azt már réges-rég feléltük. Lett belőle kisvasút meg stadion. Lölőnek is jutott belőle. (Jó, tudom, a fideszes válasz az, hogy Medgyessy száznapos programja felel mindenért, ami mikor is volt? ). Szóval egy biztos: ha Lala útvonalát követtük volna, ma már nem csak eurónk lenne, hanem a térség élvonalába tartoznánk. De az ország más utat választott. Annak is lesz eredménye.

Comte de Gippaud 2019.02.09. 15:22:14

"1. Gazdasgi fejlődés, csak a liberális demokráciákban lehet teljes:"

Lásd kína.

"2. Csak akkor válhatunk a nagyhatalmak mellett tényezővé, ha a gazdaság fejlődése mellett a környezetvédelemre is odafigyelünk."

A Japánok, (legalábbis az ipari robbanásuk elején) nem figyeltek oda a környezetvédelemre, ahogy a Kínaiak sem.
Demokrácia pedig, abban az értelemben legalábbis, hogy az egyének megfelelő módon tájékozottak ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozzanak, nem létezik.
A korrekt információ megszerzése annak ellenére, hogy az internet korát éljük, problémás.
Az információkat ugyanis erősen szűrik. Amit pedig a közösségi oldalakon összeszedünk vagy valós info, vagy kamu, nem tudhatjuk.

A "demokratikusan" megválasztott kormányokra, meg így úgy de már rég rátelepedett több rétegen keresztül a nagytőke.

Egyébként meg a multik alapvető érdeke, a piac bővülés. Végsősoron az egyéni fogyasztás növekedés úgy globális szinten. Ebbe illeszkedik be szépen a migráció elősegítése a fejlett ipari országokba. (Ahol persze erre lehetőség van).

Hovath G. Gyorgy 2019.02.10. 12:01:44

@Comte de Gippaud:

"1. Gazdasgi fejlődés, csak a liberális demokráciákban lehet teljes:" - honnan idézel? Mi az, hogy "teljes"?

Viszonylag új dolog ez a környezetvédelem.

De miért ne létezhetne demokrácia?

Ugyan, miért növelné a multi profitját, ha elősegíti a migrációt? Az Amazon, FB, Microsoft, Google számára tök indifferens a dolog.

Kivlov 2019.02.10. 14:54:49

@Visceroid:
Igen.
Megyoéknak be kellett volba vezetni az ojrot.