https://www.facebook.com/21-sz%C3%A1zad-1569426733384921

21.század

Bokros és a valóság

2019. január 28. - dr Németh Tibor 2

dia2.JPGBokros Lajos az ÉS december 21. számában  írt cikket írt, „Szabadság és Szolidaritás” címmel. Szerinte a társadalom sok-sok évszázada határozott irányban, a kollektív együttműködéstől a individuális versengés felé halad. Mi nem Bokros kétdimenziós pályájának az általános társadalmi fogadtatásával, hanem azzal, foglalkozunk, hogy mennyire felel meg a tőlünk független, objektív valóságnak.       

Bokros Lajos az ÉS-ben december 21. számában fontos és értékes cikket írt, „Szabadság és Szolidaritás” címmel. Ebben számos nagyon érdekes gondolatát fejti ki a mai világunkról, de most közülük csak egyet emelünk ki. Az individualizmus, versus kollektivizmus, másként a verseny, versus együttműködés kérdését. Bokros egész cikke a következő gondolatra épül. Szerinte a társadalom sok-sok évszázada határozott irányban, a kollektív együttműködéstől a individuális versengés felé halad. Ezt számos fejtegetéssel és remek idézetek sokaságával támasztja alá. Gondolatmenete a kollektivizmustól az individualizmusig haladó, kétdimenziós pályát ír le, és minden továbbit erre épít. Ezt az előrehaladó pályát az európai történelem több száz évével igyekszik bizonyítani. A kollektivizmushoz, együttműködéshez eleve negatív jelzőket (pl. elnyomás, gazdasági eredménytelenség, nyomor), az individualizmushoz, versengéshez pedig szimpatikus jelzőket (demokrácia, szabadság, gazdagodás) társít. Mi a továbbiakban nem Bokros kétdimenziós pályájának az általános társadalmi fogadtatásával, hanem azzal, hogy mennyire felel meg a tőlünk független, objektív valóságnak.       

 

Együttműködés és verseny a történelemben

Az emberek kétfajta módon keresik a céljaikat. Együttműködnek, és/vagy versengenek. Az együttműködés alanyai a kollektívák, a versengésé az egyének, individuumok. Az ennek megfelelő fogalompárok az 1) együttműködés és kollektíva, és a 2) versengés és individuum. A 2) fogalompárhoz viszont kiegészítés szükséges.  Az versengés alanya az individuum, amely más individuumokkal rivalizál önmaga sikeréért. De nem csak az egyének, hanem a társadalom más, elkülönült csoportjai is rendkívül keményen rivalizálhatnak egymással a saját csoport sikereikért, tehát ők is individuumszerűen működnek. Ezek pl. maguk a nukleáris családok, az eltérő vallási csoportok, vagy nemzeti közösségek. Ezek után röviden tekintsük végig a történelemben a két fogalompár helyzetének alakulását.

  • Gyűjtögetés kora

A legkorábbi időkben, amikor az emberi faj 20-50 fős hordákban gyűjtögetéssel (vadászat, halászat, növények gyűjtése) biztosította a létfenntartását, akkor is volt együttműködés és verseny is, de a kornak megfelelő módon, és arányban. Akkor nem voltak nukleáris családok, csak hordák. A hordán belül elenyésző és ritka volt a rivalizálás, túlnyomóan együttműködtek, e nélkül kihaltak volna. A hordák között már fokozottabb rivalizálás volt, viszont erre elég ritkán került sor, hiszen nagyon alacsony volt a népsűrűség. Tehát mindkét fogalompár együttesen létezett, mindkettőre szükség volt, de csak a helyzetnek megfelelő módon. A mai szemmel nézve az egyéni szabadság és a kollektívához tartozás is számunkra különösen alakult.  Az emberek rettegtek attól, hogy kikerülnek a kollektívából, mert egyedül nem tudtak életben maradni. Ezért vállalták az alkalmazkodást, és mindazt, amit a közösségért tenni kellett, függetlenül egyéni vágyaiktól. Nem akkor érezték jól magukat, ha „szabadon” közösségi kötöttségek nélkül élhettek, hanem fordítva.

  • Az emberi termelés kora

Mintegy 10-15 ezer évvel ezelőtt óriási technológiai forradalom bontakozott ki. Az emberek fokozatosan felhagytak a gyűjtögetéssel, és rátértek a javak emberi munkával történő előállítására. (Növénytermesztés, állattenyésztés, kézműves munka, szállítás, stb.) Ez rendkívül nehéz, gyötrelmes átalakulás volt, amiben a társadalom szinte teljesen megváltozott. Megszűntek a hordák és helyettük nukleáris családok és nagyobb közösségek jöttek létre. A javakat munkamegosztással állították elő, majd cserével, később a piacon, pénz segítségével osztották el. A különböző nukleáris családok között megerősödött a versengés, de nem szűnt meg az együttműködés sem. Ezen általános keretek között nagyon sokféle társadalmi alváltozat bontakozott ki, az adott terület földrajzi, éghajlati és természeti adottságaitól függően. Emiatt nagyon eltérő emberi termelés altípusok jelentek meg. Vegyünk erre három példát.

A görög szigeteken kicsi városállamok jöttek létre, amelyek jórészt kézművességgel, hajózással, és kereskedelemmel foglalkoztak. Folyamatos volt köztük a rivalizálás, és ritka az együttműködés. Erős individualizmus alakult ki és nem jöttek létre óriási istenkirályságok, sőt, itt jelentek meg az első, korai demokratikus csírák. A nagy folyóvölgyekben gyökeresen másként alakult az emberi termelés. Az óriási folyókat csak rendkívül erősen szabályozott és nagy területre kiterjedő, szigorúan centralizált államok irányíthatták. Sőt, éppen ez a technológiai kényszer alakította ki a hatalmas államokat, és a szélsőségesen centralizált istenkirályságokat. Ezekben az egyének, kisebb csoportok individualizmusa másodlagossá vált a teljes közösségek mellett. Jó példa erre Kína, ahol nem tűrték az individualizmust, véres szabályokkal biztosították a víz védelmét, és elosztását. Ezt a kegyetlen centrális állam szervezte. Biztos, hogy a korabeli kínai földműveseknek nagyon a nehezére esett a császári vaskéz, de nem annyira, mintha a folyók öntözési rendszere ment volna tönkre. E két szélsőség között helyezhetjük el a korabeli Kárpát-medencét, vagyis a Magyar Királyságot. Ezért itt ennek megfelelően jobbágy portákra és községekre épülő technológia alakulhatott ki. Nem túl széttagolt, de nem is óriási területi egység, vagyis neki megfelelő európai stílusú királyság jött létre. Bokros kitűnően mutatta be a korai európai technológiára és adottságokra épülő társadalmi folyamatot. Eleinte dominált a jobbágy községeken belüli együttműködés, és a kollektivitás. A jobbágyfalvakban volt közös bíró, betartották a községi földek használatának szabályait. A közösen szervezett terményadózás miatt gyakran azt is előírták, hogy melyik család mit termeljen, de azért a jobbágy családok rendelkeztek némi önállósággal is. Bokros Európa mintáján mutatja be a korai kézművesség alakulását is. Eleinte a kevés kézműves tevékenységet is nagyon erősen szabályozott, és alapvetően hierarchikus, céhek folytatták. Itt még nagyon kevés szerepe volt az individualizmusnak, és a szabadságnak, bár jóval több, mint a jobbágyfalvakban.

Később, mind a jobbágyfalvakban, mind a kézműves és kereskedő városokban, fokozatosan változott a helyzet, vagyis kissé erősödhetett az individualizmus és a verseny, csökkent a kollektivizmus, és együttműködés. A termelők egyre szabadabbak lettek. Ekkor született a mondás, hogy „a városi levegő szabaddá tesz”. Egy fokon túl a megmaradt merev szabályok és kötöttségek már akadályozták a haladást. Bokros cikkének legjobb része éppen annak a bemutatása, ahogy az individualizmus és a verseny lassan áttörte a feudális korlátokat, és a céheket felváltották a manufaktúrák. Jól jellemzi ezt az észak-itáliai, valamint a Hansa városok fejlődésével. Természetesen nem csak az európai kontinens jellemzői szerint működött a világ. Mellette számtalan egyéb változat és történet is kialakult a többi kontinensen. Ezt azonban figyelmen kívül hagyja Bokros, és csak a korabeli európai folyamatokkal igyekszik bizonyítani.

  • A gépi termelés kora

A 19. század elejére egy újabb hatalmas technológiai forradalom indult be. Ez a gépi termelés megjelenése volt. Az sem volt véletlen, hogy a széttagolt, és folytonosan rivalizáló Európában indult el ez a fordulat, és nem máshol. Ezzel az emberi termelés mellett, sőt azt fokozatosan visszaszorítva, egyre nagyobb mértékben a gépek belépése határozza meg a létfeltételek előállítását. Ez gyökeresen és lényegében minden vonatkozásban megváltoztatja az emberi társadalmakat. A folyamat mindmáig tart, sőt egyre erősödik. A gépi termelés korát érdemes három részre bontanunk.

Az első szakaszban, vagyis a 19. században egyértelműen tovább erősödtek a korábban Európában elkezdődött trendek. A viharos technológiai változások nagyon felerősítették az individualizmust, a versenyt, és visszaszorult, de nem semmisült meg a kollektivizmus és az együttműködés. Éppen ezt a korszakot tekinthetjük a leginkább tiszta piaci versenynek és a liberalizmus virágkorának. A kor hőse a feltaláló, a bátor, individuális vállalkozó. Egyre többen érzik úgy, hogy lehetőségük nyílik mindenre. Ebben a korban válik uralkodóvá a piaci verseny és az individualizmus eszméje, egyúttal ekkor kezdik valami elavult, eltakarítandó akadálynak tekinteni a kollektivizmust és az együttműködést. A 19. században a Föld egyre nagyobb részét vette a birtokába a gépi termelés.

De az idő ezúttal sem állt meg. A második szakaszban, vagyis a 20. század elejétől fogva egy újabb folyamat indult el, ami már egyre jobban ellentmond a tiszta piaci verseny eszméjének. Ez a monopóliumok fellépése, majd erősödése. Ekkor már óriási természetes monopóliumok kezdtek megjelenni, pl. a vasútnál, az energiatermelésben, a hatalmas kohászati, vegyipari és gépgyártó üzemekben. Az individuális óriás monopóliumok még viszonylag jól tudtak működni az individuális nemzetállamok hálójában, bár már kezdték átlépni azok határait. Az óriási monopóliumok világában viszont már egyre kevesebb reális esélye volt a kezdőknek, kisembereknek. Ugyanakkor a gazdaságon kívüli világban erősödött, az individualizmus.

Az elmúlt 150-200 évben alig a felére zsugorodott a gépesített gazdaság élőmunkaidő szükséglete, holott sokszorosára bővült a kibocsájtás. Bokros lazán félredobja Marx gondolatát arról, hogy az emberiség a munkakényszer alól felszabadulva válik igazán szabaddá. De a liberális félredobás ellenére az elmúlt néhány évtized gyakorlata fényesen bizonyítja Marx igazát. A munkaidőkényszer gyors zsugorodásával milliárdok kezdenek megfelelően táplálkozni, kulturálódni, közösségekkel, a családjukkal foglalkozni, megismerni a világot, stb. Erre gyakran mondják az ellenzők, hogy a mai emberek is mennyire sötétek, nem kulturálódnak, értelmetlen szórakozással, ivászattal töltik az idejüket. Ez mind igaz, de a trend mégis a gazdaságon kívül fejlődő szabadság felé mutat, mert nem az a kérdés, hogy a mai emberek mennyire sötétek, hanem az, hogy a tegnapi látástól vakulásig gürcölő elődeikhez képest mennyire azok.

A 20. század második felétől tovább változik a helyzet. Már nem egyszerűen a korábbi monopolkapitalizmus dominál, hanem eddig nem ismert új világ kezd kibontakozni, és ez a folyamat máig is egyre erősödik. Ekkor a gépi termelés már bőven túlhaladja a nemzeti határokat, és a globalizáció kezd uralkodni. Ez több szempontból is hatalmas változásokat jelent.

A gazdaságban egyre csökken a lehetőség a tényleges individualizmusra. Bár a felszínen, vagyis a médiában a korunk hősei a csodálatos sikereket elérő Bill Gates, Egon Musk, Steve Jobs és társaik. A tipikus karrier történet szerint a fiatal huszonéves srác néhányadmagával, az apja garázsában eddig ismeretlen nagyszerű újdonságot alkot, ami viharos gyorsasággal meghódítja a világot. A valóság azonban kissé másként fest. Az individuális forrásból született nagyszerű világ újdonság esetleg csak a kezdő lépés, amely úgy érvényesül, ha ennek kiterjesztését óriási és gyakran állami, vagy globális intézmények biztosítják. Jól példázza ezt az internet is. A kis műhelyek mikroszámítógépeiből akkor lett a világot meghódító internet, amikor az USA állama felajánlotta az űrszervezetét ennek a gyakorlati megvalósításához. E nélkül az internet ötlet csak sufni érdekesség maradt volna.

A korábbi monopol vállalatok helyett ma már egyre többször az óriási, individuális államok, vagy államcsoportok veszik át az irányítást. Korunk valódi tudományos és gazdasági újdonságai csaknem mind innen erednek. Jól példázza ezt az űrkutatásban a Szovjetunió és az USA állami, politikai rivalizálásának a története, de hasonlóan alakul sok egyéb világújdonság az energetikában, (atomerőművek, TOKAMAK), a kommunikációban (internet), a CERN, az orvosi kutatások stb. Továbbra is fontosak persze a kezdő kisvállalkozások és a hatalmas monopol vállalatok, de a mai világban már alapvetően az óriási individuális államok, és államcsoportok lépései dominálják a haladást. Az utóbbi 30-40 évben már nem nagyon ismerünk más meghatározó világfolyamatot.

A harmadik szakaszban már egyre többször kezd akadállyá válni az individualizmus, és a verseny. Korunkban ugyanis mind gyakrabban olyan kihívások érik az emberiséget, amelyeket az individuális szereplők rivalizálásával lehetetlen megoldani, kizárólag csak a világ szigorú és cselekvő együttműködése, kollektivizmusa segíthet. E nélkül maga az emberi faj kerülhet végveszélybe. Erre öt példát emelünk ki a sok közül. A környezetvédelmet, természetvédelmet, orvoslást és a migrációt, és a fegyverkezést. Ezek mindegyike korábban is létezett, de csak a mai technológia mellett váltak az emberiség létét fenyegető veszéllyé.

Jól példázzák ezt a környezeti kockázatok. Az új technológiák és a természeti jelenségek egyre világosabban mutatják, hogy erősödnek az egész emberiséget fenyegető környezeti veszélyek, amelyek nem ismernek határokat. Eddig ezekre a társadalom csak ráolvasással, un. tudatosítással, parciális részkutatásokkal és a rivalizáló államok közti alig érvényesíthető államközi egyezményekkel próbált reagálni, az ismert eredménytelenséggel. Ugyanez a helyzet a természetvédelemben, az orvoslásban, különösen a járványoknál, a migrációban, és a fegyverkezésben is.

Ezek ellen nem lehet rivalizáló nemzetállami eszközökkel érdemben küzdeni, és ennek nem műszaki okai vannak, hiszen a műszaki feltételek jórész már léteznek. A fő akadályt a rivalizáló, individuális nemzetállamok jelentik, ugyanis képtelenek valóban globálisan, együttműködve cselekedni éppen azért, mert rivalizálóak. Azt is tudjuk, hogy ha 200 rivalizáló állam megpróbálja tökéletesen szervezve a nagyszerű, emelkedett összefogást, akkor elég, ha egy megszegi és borul a nagy terv. Jól példázza ezt a nemzetközi bálna egyezmény, amelyet a leginkább bálnavadász Japán nem tart be, nemzeti tradíciókra hivatkozva. Ha a rivalizáló nemzetállamok pillanatnyi individuális érdekeik ennek ellentmondanak, akkor nem lépnek, bármekkora is a tudati ráhatás, vagy nemzetközi megegyezés. (Lásd Trump és a Párizsi klíma egyezmény). Amikor az individuális szempontok szabadon érvényesülhetnek, akkor laza óhaj marad a kollektív világérdek. A történelem is azt bizonyítja, hogy a tudati ráhatás soha nem elég. Adott esetben a kollektivizmus valódi érvényesítéséhez csak az individuális érdekek cselekvő elnyomása lehet eredményes, más nem. A gépi termelés korában is megmaradt mindkét fogalompár, de dinamikusan változó arányban. A mai korunkban egyre több területen veszélyezteti az emberiséget az individuális versengés és erősödik a kollektivizmus iránti igény. Még nem tudjuk, hogy ez a szakasz hová tart, de sok jel mutat arra, hogy kivezet a klasszikus kapitalista piacgazdaságból.

Összegezve. Nem rajtunk múlik, hogy akár az individualizmus és a piac, vagy a kollektivizmus és az együttműködés mikor, hol, és mennyire sikeres, vagy kudarcos. Ezt nem elméletek, hanem a történelem, vagyis a technológia folyamata dönti el. Nincs örök és állandó recept és ezt Bokros kétdimenziós folyamatától se várhatjuk.

 

dr Németh Tibor

https://szazad21.blog.hu/2016/11/19/kozelkep_tavolkep_megatrendekkel       

A bejegyzés trackback címe:

https://szazad21.blog.hu/api/trackback/id/tr614594180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.