A Blog.hu-n olvasható egy érdekes cikk. (Akkor beszéljünk a kapitalizmusról – Fülbebogár http://fulbebogar.blog.hu/2017/11/30/akkor_beszeljunk_a_kapitalizmusrol?fb_action_ids=10159549272645621&fb_action_types=og.comments) Az ekörül kialakult vitában sokan abból indultak ki, hogy a versengés jó, mert az biztosítja a társadalom számára a fejlődést, kreativitást. Éppen ehhez kívánok hozzászólni.

Az emberi fajnak két működési jellemzője van, a versengés és az együttműködés. Ezek mindig valamilyen keverékként volt jelen. Egyszerre volt verseny is meg együttműködés is. De nem mindig azonos arányban.

Az utóbbi 200 évben persze dominált a verseny, sőt elterjedt az a közfelfogás, hogy a hatékonyság, eredményesség csakis a versenytől függ. Az időszak gyakorlata ezt teljesen igazolta.

Az emberiség hosszú történetében azonban ez nem  mindig volt így. A sok évezred során túlnyomórészt az együttműködés dominált, némi verseny elemekkel színesítve. Zömmel nem versengtek a hordákon belül, a törzsön belül, legfeljebb korlátozottan a hordák, törzsek között. A rabszolgák, és jobbágyok sem nagyon versengtek egymással. Volt köztük némi verseny, de nem ez dominált, hanem inkább az együttműködés. A maga korában éppen ez az együttműködési dominancia tette lehetővé a hatékonyságot, eredményességet. Pl. rengeteg ember szoros együttműködése tette lehetővé az öntözéses földművelést, tehát a faj túlélését. Közöttük a versengést nagyon szigorúan tiltotta és megtorolta a közösség.

Ha ezeket a hosszú évezredeket vizsgáljuk, akkor a verseny dominanciája csak egy szűk periódusra, kilengésre vonatkozik. Ha mindiga versengés dominált volna, akkor már sokkal korábban kihalt volna a fajunk. Tehát a domináns verseny, valamint a hatékonyság és eredményesség szoros kapcsolata nem volt mindig evidens, és nem is lesz mindig az. A versengési és együttműködési dominanciák arányai tehát történelemfüggők, és nem állandóak. Nem lehet eleve, egyszer és mindenkorra kijelenteni, hogy pl. a verseny kreativitáshoz, hatékonysághoz vezet, az együttműködés meg nem.

A 20. század végén a kapitalizmus - vagyis az extrém verseny dominancia – körüli világ kezd már megváltozni. Lassan olyan technológia kibontakozni, aminél már kevésbé a versengés, inkább az együttműködés képes megoldani az előttünk álló problémákat. Tehát nem a kapitalizmusról bizonyosodott be, hogy hibás, vagy gonosz modell, hanem kezd kibontakozni egy másik világ. Egyre több olyan jelenség erősödik meg, amely korábban nem volt meghatározó, pl. a környezet védelem, a világjárványok, a világ kommunikáció, az energia hálózatok, a tömegpusztító fegyverek stb. Ezeket viszont a kapitalizmus logikája helyett csak a világ együttműködéssel lehet kezelni. Korunkban az eddig hihetetlenül sikeres kapitalizmus felett már kezd eljárni az idő. De az idő megváltozását éppen a kapitalizmus sikerei termelték ki. Valójában a kapitalizmus legnagyobb történelmi érdeme, hogy kezdi feleslegessé tenni önmagát.

Akkor most tegyük fel a napjaink megszokott kérdését. Ha nem a verseny, akkor mi biztosítja a kreativitást, hatékonyságot?

Az emberiség évezredei bebizonyították, hogy versengés nélkül is mindig kreatív, hatékony volt a faj, csak másképpen. A történelmi körülményektől függ, hogy versengve, vagy együttműködve hatékonyabb, kreatívabb az emberiség. A mostanában ismét változó történelem miatt egyre többször éppen a versengés fékezi a kreativitást, hatékonyságot. Napjainkban egyre többször tapasztalhatjuk, hogy éppen a versengő nemzetek, vállalatok, világ monopóliumok képtelenek erre. A most következő hatékony és kreatív jövő egyértelműen az emberiség együttműködése felé mutat.

*******************

A témában egy tanulságos előadás Mérő Lászlótól: https://www.youtube.com/watch?v=Z_P0AhuDAn8 Ebből jól érzékelhető a verseny és az együttműködés különbözősége - még ha maga az előadás nem is pontosan a címben megfogalmazott kérdésről szól.

- Az előadás alatt végig éreztem hogy ő egy okos, humánus és a mában gondolkodó pszichológus. Ő igazából megkerülte a versengés egyik, de legfontosabb jellemzőjét. A versengő ember nem csak győzni akar, hanem a másikat legyőzni. Elvenni az erőforrásait, megverni a háborúban, esetleg a másikat elpusztítani. Nem szép dolog, de hazudunk, ha ezt a versengés jellemzőt eltitkoljuk. A domináns versengés ennek ellenére, vagy ezzel együtt összességében lehet olykor előrevivő (pl. a kapitalizmusban). 

- Ő amolyan pszichológusi fejtegetést mondott a mai emberről. Remek benne, hogy ő is azt állítja, hogy ez a két működés mód keveredik az embernél. Én viszont azt állítom, hogy ez történelmi koronként változó turmixot generál, mert az egyik korban azzal lehet megoldani a problémákat, ha dominál a kooperáció (noha ott is van versengés), a másik korban pedig az, ha dominál a verseny. Ezek nem akarati kérdések, hanem változó történelmi körülmények függvényei.

- Ebben az a változó történelmi körülmény, hogy az egyik korszakban olyan problémákkal találkozik az emberi faj, ahol az erősebb kooperációval képes megoldást találni, a másik korszakban pedig olyanokkal, ahol az erősebb versengéssel. A pillanatnyilag elkülönült nemzetek sajátosságai érdekesek, igazak, de nincs közük ezekhez a tőlünk független történelmi körülményekhez. Legfeljebb magyarázzák azt, hogy pillanatnyilag az egyik nemzet jobban, a másik rosszabbul tud alkalmazkodni.

- Amúgy Mérő sokkal összetettebb gondolattal foglalkozott,mint mi, amikor azt a megszokott sémát vizsgáltuk, hogy a hatékonysághoz, kreativitáshoz eleve jobb-e a vetélkedés, mint a kooperáció. Erre mondtuk azt, hogy: "mikor, hogy". Én azt is állítom, hogy mostanában megint fordul a történelmi kocka a kooperáció dominanciája felé. Ilyen változás után viszont kifejezetten káros, és emberiség pusztító, ha továbbra is a versengés dominálna.